Felemelő pillanat

2017.07.23. 16:56

Hősként ünneplik a csabai atlétát, aki feladta a versenyt, hogy elesett társán segítsen

A Békéscsabai AC atlétája, Pavuk Tíra a grossetói U20-as atlétikai Európa-bajnokságon vizsgázott jelesre emberségből.

Ritka pillanatnak lehettek szemtanúi a grossetói U20-as atlétikai Európa-bajnokság nézői. A versenynap fináléjában, 3000 méteres akadályfutásban a dombóvári Tóth Lili Anna az első helyen óriásit esett, a szorosan mögötte jövők pedig nehezen, vagy egyáltalán nem tudták kikerülni. Honfitársa, a békéscsabai Pavuk Tíra azonban megállt, próbálta felsegíteni, a sérülés azonban ennél komolyabb volt, Tóth nem tudta folytatni a küzdelmet.

A versennyel hosszú másodpercekig nem foglalkozó Pavuk viszont továbbment, a közönség pedig biztatta, minden körben vastapsot kapott a lelátóról, talán ennek is köszönhetően tudott a végén előzni, tizenkettedikként ért be – adta hírül az utanpotlassport.hu.

– Bevallom, én nem láttam Lili esését – kezdte értékelését Pavuk Tíra. – Természetesen próbáltam biztatni, hogy jöjjön tovább, de nagyon nagyot esett, nem tudta folytatni. Mikor kérdeztem, hogy van, azt mondta, szédül, látszott, hogy sokkos állapotban van. Szerencsére hívtak a kórházból az előbb, így tudom, hogy nem tört el semmije. Fantasztikus érzés volt amit a közönségtől kaptam, először azt hittem, más versenyszám miatt tapsolnak. A célom az volt, hogy döntőbe kerüljek, ez egyéni csúccsal sikerült, így elégedett vagyok – mondta.

[embed]

]

Tóth Lili Anna állapotáról Lengyák György szakmai csapatvezető további információkat is közölt. Mint kiderült, az esés következtében beütötte a fejét, csípőjét, így kórházba szállították.

– Szerencsére törést nem állapítottak meg, viszont a lehetséges agyrázkódás miatt bent tartották. Ha minden rendben van, akkor a hajnali órákban kiengedik. Szeretném megemlíteni, hogy mennyire büszke vagyok Tírára, a szállásra visszaérve az étteremben is óriási ováció fogadta, nem véletlenül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!