VÍZILABDA

2018.09.27. 08:50

Kardos kapus volt a világkupa-győzelem egyik hőse

Kardos Gergely még csak 23 éves, de már többszörös magyar bajnok, BL-győztes, legutóbb pedig tevékeny részt vállalt a magyar válogatott világkupa-sikeréből. A Szolnoki Dózsa pólóscsapatának hálóőrével a minap beszélgettünk.

Varga Csaba

Kardos Gergő (piros sapkában) kiváló formában védett a berlini világkupán, amit megnyert válogatottunk

Fotó: MTI/Czagány B.

A Szolnoki Dózsa fennállása legsikeresebb szezonja volt a 2016–2017-es évad, ekkor minden lehető klubtrófeát megnyertek a kék-fehérek. Ha kapusokról beszélünk, Nagy Viktor volt az Eger elleni bajnoki döntő és a Jug Dubrovnikkal szembeni BL-finálé hőse.

Talán kevesen emlékeznek az OSC elleni elődöntő harmadik, szolnoki meccsére, amelyet egy góllal nyert meg a Dózsa. A mérkőzés második felében Kardos Gergő védte a szolnoki kaput, a végjátékban ziccereket fogott, nagy szerepe volt abban, hogy csapata döntőbe jutott, és innentől már nem lehetett megállítani pólósainkat.

– Felejthetetlen szezont zártunk bő egy esztendeje – mondta Gergő. – Az OSC elleni párharc második félidejében, hátrányban voltunk, amikor Cseh Sándor vezetőedző a vízbe küldött, tényleg jól ment a védés, örültem, hogy segíthettem a csapatnak. Mint tudjuk, előtte és utána is Nagy Viktor védte a kapunkat, és a következőkben is ő csapatunk első számú kapusa.

Érdekesség, hogy előbb a budapesti világliga-döntőn Nagy Viktor, majd a berlini világkupán Vogel Soma mögött egyaránt második számú kapusnak számított Kardos Gergő. Az utóbbi sorozatban viszont az utolsó négy találkozón már kezdő kapusként szállt vízbe, a teljesítményéről annyit, hogy a szakemberek a döntő legjobbjának választották.

– Úgy volt, hogy Soma lesz az első kapus Berlinben – folytatta Gergő. – Ő védett a németek elleni nyitányon, majd a térdével bajlódott. Ezért már én jutottam szóhoz a további találkozókon, szerencsére jól ment a védés.

– Azt kell mondani, hogy a társaim nagyon sokat segítettek a meccsen, kiváló blokkokat adtak, elsőrangúan védekeztek. Egy biztos, örülök, hogy sokat tehettem a sikerért, minden önbizalmat ad a folytatáshoz.

Kardos Gergő (piros sapkában) kiváló formában védett a berlini világkupán, amit megnyert válogatottunk
Fotó: MTI/Czagány B.

Mi úgy tudjuk, hogy a vk-döntő után már szó sem volt nyaralásról, mindegyik játékos, köztük Kardos Gergő is visszatért klubjához, ahol azon nyomban fel is vette a munkát. Ráadásul új arcokkal is találkozott a medencében és a parton egyaránt.

– Mindössze két nap pihenő jutott nekem és szolnoki társaimnak, Bátori Bencének, Jansik Dávidnak és Zalánki Gergőnek, nincs mese, dolgozni kell, hiszen az új évadban is nagyon sok feladat vár ránk. Edzünk rendesen, immár az új tréner Zsivko Gocics irányításával.

– Továbbra is pörgősek, de egy kicsit más típusúak az edzések, mint volt Cseh Sándornál, akivel csodálatos sikereket értünk el. Kapusedzőnk, Kósz Zoli sincs már nálunk, aki évekig dolgozott velünk, ő továbbra is a mentorom és a példaképem.

– Most az erőnléti edzőnk, Vincze Gergő is besegít a kapusok tréningjeibe.Arról nem beszélve, hogy nemcsak a válogatottban, hanem Szolnokon is együtt dolgozunk Nagy Viktorral, aki nagyon sokat segít és tanít, mellette tovább fejlődhetek.

Végül és nem utolsósorban szót ejtettünk a várakozásokról is a fiatal hálóőrrel.

– Újabb nehéz menetelés vár ránk a hazai bajnokságban és Bajnokok Ligájában egyaránt. Hazai medencében a Fradi, az OSC és az Eger, míg a BL főtábláján a Jud Dubrovnik és az Olympiakosz Pireusz lesznek a legfőbb vetélytársaink. Mi azonban szeretnénk jól megfelelni minden szinten.

Lehet rá számítani

Mint Kardos Gergő is említette, Cseh Sándor edző irányításával felejthetetlen sikereket ért el a a szolnoki csapat. – Három éve a Honvédból igazoltuk Gergőt – emlékezett vissza Cseh Sándor.

– Jó alany, szeret dolgozni, amikor betettem a csapatba, rendre jól védett. Néha azért nála is meg kellett húzni a gyeplőt, de utána minden a régi volt. Bár nem szokásom, én ajánlottam Märcz Tamás szövetségi kapitány figyelmébe. Nálunk és a válogatottban is megmutatta, hogy lehet rá számítani, ő pedig okosan élt a lehetőséggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában