Galériával/labdarúgás

2020.02.28. 10:01

Kikapott a JFC az utolsó felkészülési meccsén

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta szerdán a harmadosztályú Jászberényi FC a jövő vasárnapi bajnoki rajt előtt.

Varga Balázs

A piros mezes Jászberény nem bírt a Monorral; a bajnokságban ennél több kell majd

Fotó: Pesti József

Az ellenfél az NB III. Közép-csoportjában harmadik helyen álló Monor volt a berényi centerpályán. Továbbra is sok a sérült a JFC-nél, így Német Gyula vezetőedzőnek nem volt könnyű dolga a kezdőcsapat összeállításakor. A tartalékos hazai gárda alapvetően jól tartotta magát, ennek ellenére már az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek.

A 25. percben Farkas Ádám húsz méterről, szabadrúgásból talált be a berényi kapuba (0–1). A szünet előtt kavarodás alakult ki a hazaiak tizenhatosan előtt, amely után Barthel Gábor tüzelt tizennyolc méterről, lövése pedig a jobb alsóban kötött ki (0–2). Az 53. percben nagy lehetőséghez jutott a Jászberény, miután vendégoldalról Karacs Dániel szabálytalankodott saját tizenhatosán belül, ám Süttő Attila büntetőjét kivédte Bozsó Antal. A hazai gól később sem jött össze, így a JFC 2–0-s vereséget szenvedett.

Több tesztmeccset már nem játszik a jászsági csapat, így legközelebb már éles „küzdelem” vár a játékosokra. Jövő vasárnap, az NB III. Keleti csoportjának 18. fordulójában lép pályára a Berény a sereghajtó DVTK II. otthonában.

Jászberényi FC–BSS Monor 0–2 (0–2)

JFC: Csutorka – Micskó, Papp K., Drávucz, László K. – Süttő, Szabó T. – Szemere, Szöllősi, Borics – Pálinkás. Csere: Kovács B., Kónya, Nagy Sz. Edző: Német Gyula

Monor: Bozsó – Barthel, Karacs, Tóth F., Szabó Zs., Hunya, Farkas Á., Szerencsi, Pellei, Ficsor, Haragos. Csere: Paulovicz, Pintér, Fisli, Szegedi, Szász, Pásztor. Edző: Horváth Dávid

Gólszerzők: Farkas Á. (25.), Barthel (45.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában