A célért mindenkinek egy irányba kell húznia

2018.10.12. 11:09

Király Gábor mindene a Haladás

A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás nem kezdte jól a bajnokságot, a válogatott szünet előtt az utolsó, 12. helyen áll a csapat. A vasi együttes edzőt is váltott, de egyelőre hiába. Ráadásul a szurkolók egy része a klub kapuslegendája ellen fordult, így nagyon nehéz helyzetből kell felállnia a Haladásnak.

Király Gábor

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás nem kezdte jól a bajnokságot, a válogatott szünet előtt az utolsó, 12. helyen áll a csapat. A jobb szereplés érdekében a vasi együttes edzőt is váltott, de egyelőre hiába vette át Horváth Ferenc a távozó Michal Hipp helyét, két hét alatt még nem tudott csodát tenni. Ráadásul a szurkolók egy része a klub kapuslegendája, Király Gábor ellen fordult, így nagyon nehéz helyzetből kell felállnia a Haladásnak, és ez még akkor is igaz, ha egyelőre csak tíz forduló ért véget az NB I-ben – foglalja össze az eseményeket az Origo cikke.

A többszörös magyar válogatott hálóőr csapata teljesítményéről szólva elmondta: „A tavalyi évben a szurkolóknak köszönhetően tudtunk olyan meccseket hozni, amelyeken előzetesen nem mi voltunk az esélyesebbek. Elég csak a Fradi, vagy éppen a Vidi meccsre gondolni. De említhetném az utolsó bajnokit a Mezőkövesd ellen, ahol az 1-0-s siker a bennmaradást jelentette” – folytatta Király Gábor, aki hozzátette, hogy a labdarúgó mindig arra készül, hogy akármi történik, legyen ez otthon vagy idegenben, sok vagy éppen kevés néző előtt, a feladatodat el kell látni.

„Igazából a Premier League-ben, a Bundesligában, vagy éppen az NB III-ban a lövések ugyanúgy jönnek, a lényeg, hogy a kapus hárítani tudja”

– tette hozzá.

A rutinos kapus az Origónak azt is elmondta, természetesen nem elégedett a csapat idei teljesítményével, de szerinte, ha mindenki a feladatával foglakozik, akkor előbb-utóbb passzolnia kell a dolgoknak.

Fotó: Szabó Gábor / Origo

„Kicserélődött a keret, változott a minőség, és most ahhoz mérten kell a feladatokat teljesíteni. Eddig ez még nem állt úgy össze, ahogyan mindenki szerette volna. De nem sopánkodni kell, hanem dolgozni. Látjuk, hogy nem működik, tisztában vagyunk vele, hogy ezt lehet jobban is csinálni. Éppen ezért teszünk is érte. A napi két edzés alkalmával keményen dolgozunk, hogy a meccsre minden összeálljon. Sajnos eddig ez még nem jött át a mérkőzéseken, de ennek is el fog jönni az ideje.”

Ám nem könnyű a Haladás helyzete, mivel a következő négy mérkőzésén a MOL Vidi, a Budapest Honvéd, az Újpest és a Ferencváros ellen kell pályára lépnie a bajnokságban.

„Ez a sorozat nagyon erős lesz, utána viszont lesznek olyan meccsek, amelyeket kötelező hozni. Nem kezdtük jól a szezont, viszont igazából eddig csak a bajnokság egyharmada ment el, így van időnk javítani. Ez az időszak legalább rávilágított olyan dolgokra, hogy mit nem szabad csinálni a jövőben. Amit az edző kér, meg kell csinálni, onnantól pedig a pályán kell bizonyítani. Teljesen mindegy, hogyan edzünk, ha nem jönnek az eredmények, akkor mindig van min csiszolni.„

Hozzátette, hogy a csapat is elvárja magától, hogy sikeres legyen. Király szerint közösen lehet csak előrelendíteni a jelenlegi helyzetet, nem pánikolni, sopánkodni kell, hanem dolgozni, és előre tekinteni.

A szurkolók az elmúlt hónapokban többször is a klub kapuslegendája, Király Gábor ellen fordultak. Kikerülhetetlen volt a kérdés, vajon mit szól ehhez a kapus?

„Mindenki sikeres akar lenni, így a jelenlegi helyzetben teljesen érthető a szurkolók reakciója. Sokszor voltam már hasonló szituációban, ez a 26. szezonom a pályafutásom során. Harminchét évvel ezelőtt tettem be ide a lábam, öt évesen kezdtem a Haladásban. Nekem ez a klub jelent mindent. A stadiontól 80 méterre a tízemeletesekben laktam, itt nőttem fel ezen a környéken. Tudom, hogy a Haladás nem szimplán focicsapat, hanem igazi szenvedély ehhez a tradicionális klubhoz tartozni.”

Király elmondta, hogy mint minden szombathelyi születésűnek, így a szurkolónak is nagyon sokat jelent a Haladás.

A szombathelyi Király Gábor kapus (b) és Jurij Habovda (j), valamint a mezőkövesdi Stefan Drazic (k) a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Szombathelyi Haladás mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2018. október 6-án. Fotó: Czeglédy Zsolt / MTI

„Nagyon sok helyen, ha így szerepel a csapat, senki nem foglalkozik vele. Itt látni, hogy mindenki megmozdul, mert jobbat akarnak az emberek. A megoldást kell keresni. Ha nyerünk, akkor se ünnepelni kell, hanem a következő meccsre koncentrálni. Kemény szezon lesz, de ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, mindenkinek, köztük a szurkolóknak, vezetőknek, pályamunkásoknak és a játékosoknak is egy irányba kell húzniuk (...) Ehhez az egyesülethez tartozom, a csapat összeállítása pedig az edző dolga. Az edzésmunkámmal és a hozzáállásommal próbálok bizonyítani, onnantól pedig a tréner dönti el, milyen szerepet szán nekem.

42 éves vagyok már, nem leszek fiatalabb, de megteszek mindent a Haladásért.

Meg kell érteni, hogy a futball csapatjáték. A csatár sem tud gólt lőni a játékostársak nélkül, ahogy a kapus sem tudja megóvni a kapuját a védők nélkül. Soha nem egyedül nyersz, vagy veszítesz. Ez most egy ilyen szituáció, túl kell rajta lendülni. Érthető, hogy mindenki sikereket akar, de a focinak vannak árnyoldalai is. Voltam már a karrierem során mélyebb ponton is, de azon is sikerült túllépnem. Az az erős, aki ebből is tanulni tud” – mutatott rá a kapuslegenda.

Király Gábor egyelőre nem gondolkozik azon, hogy szögre akassza a cipőjét. „Addig védek, amíg motivációt találok benne. Ha majd befejeztem, ráérek utána gondolkozni a hogyan továbbról” – mondta. Hozzátette: „Tavaly nyáron is volt megkeresésem Bundesliga csapattól, az Európa-bajnokság után kettőtől is, hogy játékosként igazoljak hozzájuk, de nekik is elmondtam, hogy hazajöttem, nem szeretnék már elmenni. Plusz erőt és motivációt ad, hogy a szülővárosomért dolgozhatok, azért a csapatért, amely meccsein számtalanszor voltam szurkolóként, de a közös szilveszteri koccintásokról is csak akkor maradtam le, amikor Angliában épp meccsek voltak akkor. Gyerekkorom óta a Haladás az életem, és ez már csak így is marad.„

Borítókép: Király Gábor, a Haladás kapusa a labdarúgó OTP Bank Liga10. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Szombathelyi Haladás mérkőzés után a mezőkövesdi városi stadionban 2018. október 6-án.

Forrás: MTI / Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!