Kosárlabda

2019.11.19. 10:26

Megszorongatta a címvédőt a JKSE, de még nyeretlen

A Jászberényi KSE megszorongatta otthon a címvédő Falco KC-t vasárnap, ám a győzelmet nem sikerült megszereznie, 65–60-ra nyertek a szombathelyiek.

Varga Balázs

A fehér mezes Jászberény nagy küzdelemre késztette a Falcót, és a győzelemtől sem állt messze

Fotó: Gémesi Balázs

A JKSE rögtön a mérkőzés elején hátrányba került, és bár 11–10-re egyszer fordított is, a Falco hamar visszavette a vezetést. A második negyed végén 25–38-at mutatott a hazai eredményjelző, ekkor nem úgy tűnt, hogy a berényiek meg tudnák szorongatni a szombathelyieket.

A harmadik játékrészben hol kicsit faragott a hátrányából a hazai gárda, hol a vendégek növelték vissza az előnyüket, ám az utolsó percekben három pontra fel tudott jönni a fehér mezes csapat (46–49). Az utolsó negyednek tehát úgy vághatott neki a jászsági egylet, hogy a győzelemre is maradt esélye.

A 34. percben 53–54-re álltak a felek, ám hiába hibáztak többször is a vendégek, Ruják Bence és Djordje Pantelics hárompontosa is kimaradt. Ezt követően csinált egy 6–0-t a Szombathely, amely épp elég volt ahhoz, hogy hazai fordításra már ne maradjon esély.

Végül 65–60-ra nyertek a vendégek.

A berényiek kosarasa, Buzás Bence is sajnálja, hogy nem tudták megragadni a lehetőséget: – Többször is volt esélyünk, hogy 2–3 pontos hátrányból fordítsunk, de nem sikerült. Sajnos nem tudtuk átvenni a vezetést, pedig akkor még nagyobb terhet raktunk volna ellenfelünkre. A Falcónak kiváló játékosai vannak, akiknek a döntő pillanatokban nem remegett meg a keze.

A JKSE legközelebb szombaton (18 óra), a Körmend vendégeként lép pályára.

A fehér mezes Jászberény nagy küzdelemre késztette a Falcót, és a győzelemtől sem állt messze
Fotó: Gémesi Balázs

JKSE–Falco KC 60–65

(14–18, 11–20, 21–11, 14–16)

Jászberény, 500 néző. Vezette: Czifra Cs., Tóth C., Pozsonyi L.

JÁSZBERÉNY: REED 16/6, Ruják B. 2, Miller 11, ALEK­SZANDROV 18/6, Pantelics 8/3. Csere: Mészáros M., Buzás 5/3, Szigedi. Edző: Lo Elhadji Malick.

FALCO: HOOKER 14/6, CURRY 10/3, Bíró, Filipovity 7, Lake 4. Csere: Váradi 5, Washington 2, Krivacsevics 6, BENKE 17/6. Edző: Gasper Okorn.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–7. 6. p.: 6–10. 13. p.: 14–24. 16. p.: 16–27. 23. p.: 32–44. 26. p.: 34–46. 33. p.: 49–52. 36. p.: 53–58.

Kipontozódott: Mészáros (33. p.).

Lo Elhadji Malick: – Profin, férfiasan álltunk a mérkőzéshez, és a körülményekhez képest jó teljesítményt nyújtottunk. Még mindig jobban kell védekeznünk és hatékonyabban támadnunk, akkor a folytatásban a nyerhető mérkőzések után örülhetünk majd.

Gasper Okorn: – Tudom, hogy a Jászberény sok gonddal küzd, de így is alaposan megnehezítette a dolgunkat. Sajnos a héten elveszítettük a fonalat, ütemtelenül játszottunk. Ezt gyorsan helyre kell tenni.

A férfi NB I. állása

1. Falco 6 0 498–420 1.000

2. PVSK 6 1 635–585 0.929

3. Körmend 6 2 681–599 0.875

4. Atomerőmű 6 2 657–602 0.875

5. Kecskemét 4 2 476–468 0.833

6. DEAC 5 3 643–623 0.813

7. Olajbányász 5 3 623–622 0.813

8. Alba Fehérvár 4 4 714–687 0.750

9. Kaposvár 3 5 627–623 0.688

10. Oroszlány 3 5 607–637 0.688

11. ZTE KK 3 5 648–692 0.688

12. Sopron 1 6 495–575 0.571

13. Szedeák 1 7 685–762 0.563

14. Jászberény 0 8 572–666 0.500

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában