LABDARÚGÁS

2019.09.17. 11:35

Megye II.: öt csapat is kiütéssel győzött

Az ötödik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a megyei másodosztályú bajnokság küzdelmei a hétvégén.

Munkatársainktól

CIBAKHÁZA – MARTFŰ 1–5 (0–2)

Cibakháza, 120 néző. Vezette: Kun Sándor

Cibakháza: SZILÁGYI – Lólé, Kocsis, Papp G. (Mátyus), Balogh, Berki, Kiss (Tóth), FARKAS, FERGE, Burka, Erdei (Csőke). Technikai vezető: Erdei Gábor

Martfű: Kiri – Albert (Sagáth), Hegedűs (Markót), Zsombik, Márkus (Sándor), Fekete, SZELINDI (Borhy), Gódor (Kávási), KISS, Holló, CSÉBI. Megbízott edző: Fekete Gábor

Változatos mérkőzésen a látottak alapján túlzott a gólkülönbség.

Gólszerzők: Farkas (79. – tizenegyesből), ill. Szelindi 2 (38., 62.), Zsombik (45.), Márkus (56.), Fekete (74.)

Erdei Gábor: – Az első félidőben voltak lehetőségeink, de az ellenfél lőtte a gólokat. A továbbiakban ennél jóval többre lesz szükség.

Fekete Gábor: – Nyögvenyelős indulás után, az első gólunkat megszerezve ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.

Tudósított: Molnár Csaba


KUNSZENTMÁRTON – CSERKESZŐLŐ 6–1 (2–0)

Kunszentmárton, 90 néző. Vezette: Simon Ádám

Kunszentmárton: LÉGRÁDI – NUSKOV (FARKAS), PANYIK (GÖDŐ), LENGYEL (SZABADOS), PERES, MAROZSI, KOVÁCS, RÁCZ, BÓDAI (ZSOLDOS), VICZIÁN, SZABÓ. Edző: Hovodzák Ferenc

Cserkeszőlő: Benke – Kardos, Határ, Józsa, Szarka, Kósa, Gál, Virágh, Nagy (Gyóllai), Varga, Kupecz (Pereczes). Edző: Gál István

Jobb helyzetkihasználás után magabiztos hazai siker született a szomszédvárak rangadóján.

Gólszerzők: Marozsi (26.), Rácz 2 (43., 49.), Viczián 2 (75., 88.), Peres (90.), ill. Varga (53.)

Hovodzák Ferenc: – Abban múltuk felül a vendégeket, amiben a múlt héten alulmaradtunk: az akarásban.

Gál István: – Elfogyott az akaraterő.

Tudósított: Dobos Péter


RÁKÓCZIFALVA – TISZAJENŐ 5–2 (2–1)

Rákóczifalva, 100 néző. Vezette: Skultéti Csaba

Rákóczifalva: Kiss Z. – Kecskés, Czimer (Ruskó), Szécsi, Szokolai (Kocséri), Huri (Balogh), SZABÓ R., VARGA Z. (Mihályi), BANKA, Győr, KÓMÁR (Jobbágy). Edző: Ruskó Zsolt

Tiszajenő: Kovács – Terjéki, Balasi, Nyuli B. (Mákos), Hegyi, Homola, Bán, Nyuli L., Nánási (Kaló), Kis (Túri), Bartucz. Edző: Polgár Lajos

Egygólos vendégvezetés után magabiztos győzelmet aratott a hazai csapat.

Gólszerzők: Czimer (40.), Szokolai (42.), Huri (50.), Banka 2 (58., 65.), ill. Nyuli L. (28.), Bán (57.)

Ruskó Zsolt: – Ezt a győzelmet ifjabb Szakali Tibor születésére ajánljuk.

Polgár Lajos: – Gratulálok a hazai csapatnak!

Tudósított: Ruskó Zsolt


SZÁSZBEREK – TÚRKEVE 1–2 (0–2)

Szászberek, 50 néző. Vezette: Gulácsi Antal

Szászberek: Nagyistván – Veres, PINTÉR, BODNÁR, Kiss B., Mester, Tóth, PALYA P., Gombai (Kiss Z.), Csorba, Serfőző. Edző: Balázs Béla

Túrkeve: GULYÁS – JOBBÁGY, CSIDER, LASKAI, SUSZTER, LÁZÁR (PABAR), KÁLLAI (NEMES), TÍMÁRI, NAGY, SZEMES, BÁLINT. Edző: Jandó Ferenc

A vendégek az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a hazai csapatnak pedig csak a szépítésre futotta a második játékrészben.

Gólszerzők: Serfőző (59.), ill. Lázár (34.), Kállai (45.)

Balázs Béla: – Az akarattal nem volt baj, de fejben nem voltunk rendben, és sok volt a figyelmetlenség másfelől is.

Jandó Ferenc: – A csapatom megmutatta valódi arcát. Egymást segítve dolgoztuk ki a helyzeteinket, és végre gólra tudtuk váltani azokat, így megérdemelten hoztuk el a három pontot.

Tudósított: Balázs Béla


JÁSZBOLDOGHÁZA – TISZAGYENDA 0–7 (0–4)

Jászboldogháza, 80 néző. Vezette: Szabó József

Jászboldogháza: Nagy M. – Gömöri, Káposztás Dániel, Nagy L. (Papp), Tasi Z. (Eszes), Pilisy, Jakab (Pomaházi), Racs (László), Káposztás Dávid, Porhajas (Nagy-Szűcs), Bodor. Edző: Bodor Máté

Tiszagyenda: TASI I. – MOLNÁR, BOROS B., CSEH T. (CSEH B.), RÓZSA (NAGY Z.), BOROS D., SZABÓ (HÉDER), TÚRÓ, BALLÓK, RÉZSÓ, NAGY R. Edző: Tasi István

A vendégcsapat nem irgalmazott a hazaiaknak, minden helyzetét kegyetlenül kihasználta, így aztán nagy különbséggel felülmúlta a házigazdát.

Gólszerzők: Bodor (4. – öngól), Boros D. 2 (11., 43.), Rózsa 3 (20., 58. – tizenegyesből, 75.), Boros B. (89.)

Bodor Máté: – Elnézést kérünk mindenkitől. Szégyen volt.

Tasi István: – Ma minden téren rendben voltunk.

Tudósított: Darók Viktor


JÁSZSZENTANDRÁS – ABÁDSZALÓK 5–2 (2–2)

Jászszentandrás, 200 néző. Vezette: Bán János

Jászszentandrás: Tüdős – Serbán, Pető, SÁRÁNDI, HEGYI, Kovács (Peredi), Sárközi, Lakatos I. Zoltán (Varga K.), Baranyi (Gyökér), Kirják (LAKATOS K.), Lakatos II. Zoltán (Virág). Edző: Tüdős Dávid

Abádszalók: HAVELLANT – Nagy, Kálmán, Darvas, VARGA S., Juhász, Farkas (Szabó), Ternák, Barkóczi (Csonka), Győrki, Lajos (Orosz). Edző: Vasas Károly

A vendégcsapat az első félidőben még a kapusa révén tartotta magát, a második játékrészben viszont a hálóőrük is hiába védett jól, a két csapat közti rutin a hazai csapat javára eldöntötte a mérkőzést.

Gólszerzők: Sárándi 4 (26., 35., 58., 58.), Baranyi (71.), ill. Ternák (10.), Juhász (39.)

Tüdős Dávid: – A mai mérkőzést az első félidőben magunknak tettük nehézzé, a másodikban viszont kijött a két csapat közti különbség.

Vasas Károly: – Sajnálom. Egyedül a kapusunk az, aki mindent megtett a sikerünk érdekében, ennek ellenére azt kell mondanom, nem tudunk emelt fővel távozni. Néhány játékosom hozzáállása kritikán aluli.

Tudósított: Tajti Gábor


CSÉPA – JÁSZAPÁTI 1–1 (0–0)

Csépa, 50 néző. Vezette: Kóródi Ferenc

Csépa: Modla – Menyhárt I. (Csikós), Schrancz, Gorjánácz (Oláh), Oberna (Szőke), VARGA, Kézsmárki, FÜLÖP, DONKÓ, Határ, Hervay (Nyitrai). Edző: Papp Erik

Jászapáti: TAJTI J. – MENYHÁRT D., SZABARI, NAGY (BUDAI), VOLYÁK, BIRKÁS (BERENTE), TAJTI N., ILLÉS, URBÁN, KOVÁCS, ANDRÁSI (GAÁL). Edző: Tajti József

A szervezetten védekező vendégek Tajti vezérletével megérdemelten vitték el az egy pontot az enerváltan játszó hazaiaktól.

Gólszerzők: Gorjánácz (50.), ill. Menyhárt D. (85.)

Papp Erik: – Értékelni kell az egy pontot. Ebben ma ennyi volt. Nem játszottunk jól, és ezen túl kell lépnünk.

Tajti József: – Gratulálok a csapatomnak a bajnokesélyes otthonában nyújtott jó teljesítményéért.

Tudósított: Kómár Károly

Így állnak most a mesterlövészek

7 GÓLOS: Farkas István (Cibakháza), Rácz János (Kunszentmárton)

4 GÓLOS: Bán Imre (Tiszajenő), Baranyi László (Jászszentandrás), Boros Benedek (Tiszagyenda), Kállai Dávid (Túrkeve), Márkus Zsolt (Martfű), Nagy Ferenc (Tiszaszentimre), Oberna Gábor (Csépa), Rózsa Sándor (Tiszagyenda), Sárándi György (Jászszentandrás), Ternák Károly (Abádszalók)

3 GÓLOS: Banka Gábor (Rákóczifalva), Boros Dávid (Tiszagyenda), Gyarmati Alex (Tiszaszentimre), Határ Csaba (Cserkeszőlő), Huri Ferenc (Rákóczifalva), Juhász Attila (Abádszalók) Serfőző Gerzson (Szászberek), Tajti Norbert (Jászapáti), Varga Mihály (Csépa)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában