Galériával / Labdarúgás - Megye I.

2020.03.16. 11:09

„Mindegy” volt a miklósiaknak, hetet rúgott az újszászi gárda

A tizenkilencedik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a megyei első osztályú bajnokság küzdelmei a hétvégén.

Munkatársainktól

Fotó: Pesti József

A koronavírus miatti megelőzés érdekében­ kihirdetett veszélyhelyzet miatt azonban zárt kapuk mögött játszottak a csapatok. Sőt, a hétvége folyamán az is kiderült, hogy néhány egyesület nem vállalta a játékot a kialakult helyzet miatt, így három mérkőzés el is maradt. Az MLSZ döntött, így minden bajnokságot, köztük a megyeit is felfüggesztették. A folytatásról később fognak határozni.

ÚJSZÁSZ – KUNHEGYES 7–1 (2–1)

Újszász, vezette: Kun Sándor

Újszász: Schumann (Kovács) – Veréb V., Veréb D., BEZZEG, Konka (PAPLANOS), RENTLER (Németh), Rézsó, Szűcs (Szabó), NAGY CS., Hegedűs, JÁNOSIK. Edző: Mérész Zoltán

Kunhegyes: Magi – Balogh (Varga), Tyukodi R. (Baranyi), Tyukodi A. (Fábián), Tyukodi M., Csörögi (Tyukodi N.), Kocsis, Rózsa, Soós, Mester, Imre. Megbízott edző: Faragó Attila

A hazaiak ilyen arányú győzelme is teljesen megérdemelt egy szimpatikus csapat ellen.

Gólszerzők: Jánosik 2 (4., 87.), Rentler (29.), Hegedűs (63.), Nagy Cs. 2 (66., 74.), Veréb D. (69.), ill. Tyukodi A. (45.)

Kiállítva: Rózsa (36.)

Mérész Zoltán: – A mai napon végre sikerült kihasználni a lehetőségeink nagy részét, így győzelmünk megérdemelt.

Faragó Attila: – A kiállítás gyorsan eldöntötte a győztes kilétét. A focit addig érdemes játszani, amíg élvezzük. Ez ránk ma sem volt jellemző.

Tudósított: Molnár Illés

TÖRÖKSZENTMIKLÓS – JÁSZKISÉR 11–1 (3–1)

Törökszentmiklós, vezette: Rajcsányi Sándor

Törökszentmiklós: Szabó – Kiss (Fehér), Fekete, LADÁNYI (Szombati), KOVÁCS, Héder A., Kánya (BURU), HÉDER R., Koncz (GUSZTAFIK), KADA, Ulvicki. Edző: Kinyik György

Jászkisér: Jónás – Drávai, Nagy, Baksa, Szecskó, Berkes, Harsányi (Mihályi Sz.), Sőti, Mihályi R. (Farkas), Tálas, Kozma (Kalmár). Megbízott edző: Kozma Zoltán

Az első félidőben a vendégjátékosok még partiban voltak a hazaiakkal szemben, a második játékrészben azonban már kidomborodott a csapatok közti osztálykülönbség, ami gólokban is megmutatkozott.

Gólszerzők: Kovács T. 4 (4., 58., 66., 68.), Ladányi 2 (21., 60.), Ulvicki (28.), Buru 2 (52., 53.), Gusztafik 2 (82., 87.), ill. Sőti (44.)

Kinyik György: – Sportszerű mérkőzésen biztosan hoztuk a találkozót.

Kozma Zoltán: – Köszönjük az ifistáknak, hogy eljöttek a mérkőzésre, viszont az otthon maradottak (kivéve a sérültek) gondolkozzanak el.

Tudósított: Nagy Kálmán

JÁSZFÉNYSZARU – MEZŐTÚR 0–2 (0–0)

Jászfényszaru, vezette: Bán János

Jászfényszaru: Csépány – Lakatos (Tóth), Prága, PENCZNER, Surányi, Szakali, Zámbó (Kratofil), Ujvári, OLÁH, Vaszicsku, Csikós (Katona). Edző: Kemecsi László

Mezőtúr: Török – ­Pesti, Bontovics (Patkós), SZÉKELY, Erdősi (Bíró), Kántor (Ujlakány), Farkas, DRASKÓCZI, Polák (Bodorik), TÓTH, NAGY. Edző: Erdősi Gyula

Az első félidőben a vendégek nem nagyon tudtak mit kezdeni a szervezetten védekező hazaiakkal, igazi gólhelyzet nem alakult ki. A második játékrészben pár perces rövidzárlat elég volt a rutinos vendégeknek, hogy a maguk javára fordítsák a mérkőzést.

Gólszerzők: Székely (60.), Kántor (63.)

Kemecsi László: – Hetek óta szinte csatárok nélkül játszunk, még nagyon gólhelyzetbe sem kerülnek. Így nagyon nehéz lesz meccset nyerni.

Erdősi Gyula: – Szimpatikus csapat ellen megérdemelt győzelmet arattunk, de be kell valljam, öt műfüves mérkőzés után nehezen alkalmazkodtunk a füves pályához.

Tudósított: Kemecsi László

SZAJOL – TISZAFÖLDVÁR 2–0 (1–0)

Szajol, vezette: Kiss Attila

Szajol: Gerhát – Dalmadi (Sárkány), Vincze, Kiss, Felföldi (Csajbók), FÜLÖP, Mile, Szentmiklósi (Lucza), Dobos (Nagy), Bezzeg, Balla (Benedek). Edző: Donkó Krisztián

Tiszaföldvár: Terjéki – Kollár (Danku), Szénási (Feldrihán), BÓDAI, Törtei, KALMÁR, Molnár (Herkó), Sléder (Rózsa), Gál, Szőke, Aszódi (Rézműves). Edző: Rétes Pál

Magabiztos hazai győzelem született.

Gólszerzők: Balla (23.), Sárkány (89.)

Kiállítva: Szőke (20.)

Donkó Krisztián: – A mai nap pozitívuma a megszerzett három pont.

Rétes Pál: – Korán létszám- és eredményhátrányba kerültünk, ráadásul nehezen alkalmazkodtunk a pálya talajához. Sajnos szórványos ellentámadásunkból nem sikerült komoly helyzetet kialakítani. Ennek ellenére dolgozunk tovább tisztességesen.

Tudósított: Hamar Tünde

Néhány csapat nem vállalta a játékot a vírusveszély miatt, ezért három mérkőzés elmaradt. Ezeket később pótolják majd. A Fegyvernek–Tiszafüred mérkőzést a jelenlegi információk szerint április 15-én 16.30-kor játsszák le. A Karcag április 16-án 16 órakor léphet pályára a Jászárokszállás ellen, a Tószeg pedig szintén április 16-án, de 17 órakor csaphat össze a Jánoshidával.

Így állnak most a mesterlövészek: a tiszafüredi Szabó Tamás továbbra is az élen

21 GÓLOS: Szabó Tamás (Tiszafüred);

18 GÓLOS: Kovács Tamás (Törökszentmiklós);

15 GÓLOS: Csikós Lajos (Kisújszállás);

14 GÓLOS: Oros Péter (Kisújszáll.);

12 GÓLOS: Ábel Péter (Tiszafüred), Csifó István (Tiszafüred), Gusztafik Péter (Törökszentmiklós), Hajdu Zsolt (Karcag);

11 GÓLOS: Erdősi Gyula (Mezőtúr), Kalmár Ferenc (Tiszaföldvár);

10 GÓLOS: Buru Zoltán (Törökszentmiklós), Kormos László (Mezőtúr), Székely Dávid (Mezőtúr);

8 GÓLOS: Benedek Nándor (Törökszentmiklós), Suki Lajos (Jánoshida), Urbán-Szabó Viktor (Tószeg);

7 GÓLOS: Barzsó Attila (Tiszafüred), Kalóz Ádám (Tiszafüred), Lendvai Arnold (Tiszaföldvár), Nagy Richárd (Szajol), Németh Tamás (Újszász), Pesti Zoltán (Mezőtúr)

6 GÓLOS: Kanalas Zsolt (Jánoshida), Rézsó Péter (Újszász), Szabó Ádám (Jászárokszállás), Zámbó Tibor (Jászfényszaru);

5 GÓLOS: Csikós Tamás (Jászárokszállás), Draskóczi Péter (Mezőtúr), Faragó Attila (Kunhegyes), Hevesi-Tóth Tamás (Tiszaföldvár), Penti Roland (Kisújszállás), Rentler Milán (Újszász), Szentes Bíró Tamás (Tiszafüred);

4 GÓLOS: Aranyos Patrik (Tószeg), Balla Dávid (Kisújszállás), Baranyi Dominik (Tószeg), Csörögi Csaba (Kunhegyes), Hegedűs Milán (Újszász), Jánosik Sándor (Újszász), Kántor Lajos (Mezőtúr), Kelemen Lajos (Kisújszállás), Kurucz Ferenc (Szajol), Szakali Zsombor (Jászfényszaru);

3 GÓLOS: Antal Gábor (Jánoshida), Ballók Bence (Karcag), Balogh András (Kunhegyes), Bóta Márton (Jászárokszállás), Csortos József (Fegyvernek), Dobos Dániel (Szajol), Domokos Attila (Karcag), Eszes Milán (Jánoshida), Felföldi Márk (Szajol), Glodics Ákos (Jászkisér), Héder Attila (Törökszentmiklós), Izsold Dániel (Tószeg), Kocsis Tamás (Kunhegyes), Kovács Richárd (Törökszentmiklós), Lázók Sándor (Karcag), Nagy Csongor (Újszász), Németh Norbert (Jászfényszaru), Pongrácz Martin (Tószeg), Szentannai Zoltán (Karcag), Szentmiklósi Dániel (Szajol), Tóth Tibor (Tiszafüred), Tyukodi Attila (Kunhegyes), Vatai Nándor (Újszász)

A bajnokság állása – megyei I. osztály

1. Tiszafüred 15 1 1 79–12 46

2. Törökszentmiklós 14 1 3 67–22 43

3. Újszász 11 3 3 38–17 36

4. Tószeg 11 2 4 36–22 35

5. Mezőtúr 10 5 3 58–24 35

6. Karcag 10 1 6 35–27 31

7. Szajol 8 3 6 27–24 27

8. Jászárokszállás 8 1 8 30–28 25

9. Kisújszállás 7 4 6 43–27 25

10. Jánoshida 6 4 6 28–29 22

11. Tiszaföldvár 6 2 10 33–49 20

12. Jászfényszaru 3 3 12 16–42 12

13. Fegyvernek 3 1 13 7–46 10

14. Kunhegyes 2 1 15 25–57 7

15. Jászkisér 0 0 18 8–104 0

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában