felesleges erőszak

2018.04.20. 15:24

Őrizetbe került a Senol Günest késsel megdobó szurkoló

A vendégek vezetőedzőjét a Fenerbahce-Besiktas labdarúgó Török Kupa-elődöntő csütörtök esti visszavágóján sebesítette meg súlyosan egy férfi.

A szakembert a második félidőben fejen találták egy tárggyal, s médiainformációk szerint a sebét több öltéssel kellett összevarrni. A Takvim című újság úgy tudja, az elfogott férfi elismerte, hogy elhajított egy kést, de azzal védekezett, hogy nem Günesre célzott.

„Senol Günes nagyon el van keseredve. Nagyon szomorú nap volt a tegnapi, nem szabad, hogy az országunkról ilyen kép alakuljon ki a világban” – mondta Fikret Orman, a Besiktas elnöke.

Az ESPN videós beszámolója szerint mindkét csapat drukkerei tettek arról, hogy idő előtt véget érjen a mérkőzés, például különböző tárgyak bedobálásával rendszeresen megakadályozták, hogy az ellenfél játékosa elvégezze a szögletet.

A játékvezető az 59. percben, 0-0-s állásnál szakította félbe a meccset, amikor a Besiktas kispadjánál dulakodás kezdődött, ezt kihasználva pedig egy Fenerbahce-szurkoló fejbe dobta Günest. A törökök korábbi szövetségi kapitánya azonnal a földre került és dőlt a vér a fejéből.

Már a párharc első, 2-2-es döntetlennel végződött mérkőzése is emlékezetes volt, miután hárman is a kiállítás sorsára jutottak. A visszavágón sem kellett sokáig várni a piros lapra: a Real Madrid korábbi hátvédje, a 2016-os Európa-bajnoki döntő legjobbjának választott portugál Pepe (Besiktas) már a 30. percben piros lapot kapott egy csúnya belépő után.

Hogy a visszavágót megismétlik-e, még kérdéses. A rendbontást követően – a főbűnös mellett – összesen 32 embert vettek őrizetbe, de őket már szabadon engedték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!