KOSÁRLABDA

2019.07.24. 13:26

Rudner, Tóth és Tucker is az Olajt erősíti majd

Az amerikai center, Demetris Morant után honfitársa, a bedobóposzton használható Dakarai Tucker, valamint a válogatottban is megfordult center, Tóth Norbert is a Szolnoki Olaj játékosa lesz a következő évadban. Mindezek mellett a fiatal bedobó, Rudner Gábor meghosszabbította szerződését a klubbal – adta hírül az iSzolnok.hu.

Varga Csaba

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Dakarai Tuckerről azt kell tudni, hogy a utahi egyetemen végzett, ahol a NCAA PAC-12-ben szerepelt csapatával. A 25 éves, 196 cm-es bedobó a tavalyi esztendőt a Rio Grande Valley Vipers együttesénél töltötte, ahol csapatával megszerezték az NBA G-League bajnoki címét. A Szolnoki Olaj új légiósa a 13,4 pontos és 3,5-ös lepattanós átlaga mellett kiemelkedő százalékkal értékesítette a triplákat, hiszen 38,5%-os mutatójával a liga hetedik legtöbb hármasát dobta. Játékára felfigyelt a Phoenix Suns is, hiszen helyet kapott az NBA-csapat nyári ligás keretében.

További hír, hogy a klub egyéves szerződést kötött a korábbi magyar válogatott centerrel, Tóth Norberttel. A játékos pályafutása során több klubban is megfordult, az előző idényben a Falco KC gárdáját erősítette, amellyel bajnoki címet szerzett.

Rudner Gábor, aki két éve mutatkozott be az Olajban, tavasszal több lehetőséget kapott tehetsége bizonyítására, és a következő évadban is a szolnokiakat erősíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában