Vízilabda

2021.10.27. 07:00

Siracusában játszik a Dózsa

A Szolnoki Dózsa csapatának nem sikerült kiharcolnia a Bajnokok Ligájában a főtáblára jutást, így az Eurokupa negyeddöntőjében folytathatják nemzetközi szereplésüket.

Varga Csaba

A Szolnoki Dózsa vizilabda csapata itthon fogadta a Kaposvár csapatát.

A címvédő Dózsa az olasz Ortigia gárdájával vív oda-visszavágós párharcot a legjobb négy közé jutásért. A páros csata első felvonását szerdán 15 órakor rendezik Siracusában, nyitott uszodában.

Az olasz együttes az Euro­kupa legutóbbi selejtezőkörében Budapesten szerepelt, a horvát Sibenik, a spanyol Sabadell és a Vasas társaságában. Előbb a Sibeniket 11–7-re, majd a Sabadellt 10–9-re győzték le, a zárónapon 8–7-re kikaptak a Vasastól úgy, hogy az angyalföldiek már 7–2-re is vezettek. Az egygólos vereség továbbjutást jelentett az Ortigia számára, a körbeverés után a spanyolok is örülhettek, míg a Vasas búcsúzott a nemzetközi kupától. A fővárosi csapattól pedig Vad Lajos edző köszönt el.

Az utóbbi eredményekből is kiderül, hogy erős csapat az Ortigia, amely hazája bajnokságában három fordulót követően százszázalékos mérleggel bír. Állományukból az egyik legismertebb a 42 esztendős világbajnoki csapattag kapus, Stefano Tem­pesti. A másik Simone Ros­si, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának fia – legutóbb két gólt lőtt a Vasasnak. A két montenegrói légiós, Filip Klikovac és Ste­fan Vidovics mellett olasz juniorválogatottak szerepelnek még soraikban. Érdekesség, hogy a Dózsa vezetőedzője, Zsiv­ko Gocics a 2004–2005-ös szezonban volt a siracusai csapat játékosa.

– Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nehéz párharcra számítok – mondta hírportálunknak Zsivko Gocics. – Jó szerkezetű csapat az Ortigia, minden poszton erősek, kemények, és hátrányban sem adják föl a meccset. Ugyebár a kapuban ott van Tempesti, a mezőnyben két montenegrói válogatott, illetve Rossi, Mi­rar­chi és tehetséges juniorválogatott fiatalok. Tipikus olasz vízilabdát játszanak, jól váltogatják a zónát és az emberfogást. Nálunk minden rendben, jó meccsen jó eredményt akarunk elérni Siracusában.

A másik magyar csapat, a BVSC-Zugló a CN Barcelona vendége lesz.

A Bajnokok Ligájában is beindulnak a főtábla küzdelmei. Az A jelű nyolcasban a Ferencváros Bresciában szerepelt kedden késő este. A B csoportban pedig a szolnoki csapatot búcsúztató OSC Újbuda a román Steaua Bucuresti együttesét (tv: Digi Sport 2) este hét órakor fogadja a Nyéki uszodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!