28°
30°
20°
2019. 03. 26. 06:30 | jegyzet@mediaworks.hu

Most aztán vakarhatják a fejüket azok, akik eddig azt hangoztatták, hogy Dzsudzsák Balázs már csak kerékkötője a válogatottnak, öreg, kövér és lassú, haza se jöjjön, inkább csak számolgassa a pénzét az araboknál. A szélső már a csütörtöki, a szlovákok elleni 2–0-s vereséget hozó Eb-selejtezőn a jobbak közé tartozott, akkor élénkült meg a játékunk, amikor becserélték, és a közösségi hálón jó néhányan jegyezték meg, hogy csapatunkból leginkább még mindig ő az, aki oda rúgja a labdát, ahova akarja.

Ez vasárnap, a vb-ezüstérmes horvátok feletti 2–1-es nagy győzelmükben még inkább szembetűnő volt. Dzsudzsák már a 10. percben mesterien sarkazott Lov­rencsics elé, aztán az első gólunk előtt zseniális gólpasszt adott Szalainak, Pátkai találatát megelőzően pedig ő kanyarította be a szögletet. Szinte minden megmozdulásából sütött, hogy olvassa a játékot, és nem csak szervezett, a védekezésből is kivette a részét. Amikor a 85. percben lejött a pályáról, a Groupama Aréna 20 ezres közönségének vastapsa kísérte a 100. válogatott mérkőzésén – hát igen, az élet olykor nagy rendező.

Dzsudzsák Balázs megosztja a közvéleményt, és

egészen más kép élne róla, ha most 32 évesen a Hertha vagy a Celta Vigo alkalmazottja lenne,

a Bundesligában, a spanyol élvonalban vagy akár a hollandban játszana egy középcsapatban. Dzsudzsák nagy bűne az, hogy az Egyesült Arab Emírségekben rúgja a labdát, a közvélemény jelentős része azonban már 2011-ben kimondta rá az ítéletet, amikor a PSV Eindhovenből az Anzsi Mahacskalához igazolt. Az oroszok 14 millió eurót fizettek érte, majd 19 millióért adták tovább a Dinamo Moszkvának, és nyilván Dzsudzsák sem járt rosszul ezekkel a klubváltásokkal. S persze nem jár rosszul most, az Emírségekben sem. Így azt éppenséggel nem mondhatjuk, hogy az ördögi spirálba kerülve aprópénzre váltotta a tehetségét, de kétségtelenül egészen más pályaívet is befuthatott volna.

Persze az is megérne egy eszmefuttatást, hogy ez mennyiben a Nyírlugosról indult játékos, és mennyiben a súgói felelőssége. Elvégre kit nem szédítene meg a fény, a pompa, a csillogás, a luxusautók és a modellek világa?! Dzsudzsák elcsábult, és ezért folyamatosan vezekelnie kell. Hiába az Eb-n a portugáloknak lőtt két gól, az is csak pünkösdi királyság, ha kikapunk Andorrától, újra szól a régi nóta a pénzéhes labdarúgóról. Most mindenesetre ott tartunk, hogy megint elhalkult a kórus.

Címkék

Hozzászólások