Hallgassa élőben!
2021. 09. 21. 06:30 | [email protected]

Szinte mindenkit meglepett, amikor Szilágyi Áron 2015 augusztusában bejelentette, hogy hét év közös munka után elköszönt edzőjétől, Somlai Bélától, s Decsi Andrással készül tovább. Merész húzás volt ez – kiváltképpen egy évvel a riói ötkarikás játékok előtt –, hiszen a Vasas akkor 25 éves kardvívója 2012-ben, Londonban a tapasztalt Somlai mester irányításával lett olimpiai bajnok, a folytatásban is szépen jöttek az eredmények, míg a 38 éves Decsi addig csupán egy volt a feltörekvő edzők közül, aki Hongkongban, Kínában és Szingapúrban dolgozott. Szilágyi Áron zsenialitása azonban abban is megmutatkozott, hogy remekül választott, a közös munkának újabb két egyéni olimpiai arany lett a gyümölcse. Amikor meghozta a döntést a váltásról, ezt azzal indokolta, hogy szeretne megújulni, többet hozzátenni a vívásához, bővíteni a repertoárját, amihez egy újfajta felkészülés, új gondolatok szükségesek.

Most, a tokiói olimpia után Milák Kristóf döntött úgy, hogy megválik edzőjétől, Selmeci Attilától, s Virth Balázsnál úszik tovább. A két eset első látásra, de csak elsőre, nagyon hasonlít egymáshoz, hiszen a 21 esztendős Milák is azzal indokolja a váltást, hogy edzőjével megfáradt a kapcsolata. Ami nyolc évet ölelt fel, s ebből bizony az utóbbi bő két esztendő már nem az összhang jegyében telt. Versenyzőnk istenáldotta tehetsége mellett trénere kompromisszumkészsége is kellett ahhoz, hogy Milák 2019-ben a kvang­dzsui vb-n döbbenetes világcsúccsal nyerje meg a 200 méter pillangót, majd idén Tokióban is bezsebelje az aranyat.

Milákot bevallottan nagyon megtörte, hogy a koronavírus miatt 2020-ban nem rendezték meg az olimpiát, okkal gondolhatta, hogy az az arany már akkor „járt” volna neki.

Ő maga is megfertőződött, egy időre a motivációját is elveszítette.

A faltól falig tempózás monoton világa rettenetes börtön tud lenni egy tinédzsernek, óhatatlan a lázadozás, az edzőnek pedig nagyon vékony mezsgyén kell lavíroznia:

mennyi az, amennyit még engedhet, és mi az, ami már a tekintély rovására megy és a munkát is tönkre vágja.

Sárdobálás nincs, a felek kulturáltan elváltak, mint anno Szilágyi Áron és Somlai Béla, Selmeci Attila inkább csak tényként említi, hogy az utóbbi időszakban már rengeteget „nyelt”. Milák Kristóf nyilván úgy kalkulál, hogy Virth Balázs kezei alatt könnyebb, szabadabb élete, jobb dolga lesz, az eredmények pedig ugyanúgy jönnek majd, mint eddig. Meglátjuk…

Hozzászólások