magyar kupa

2020.02.10. 13:30

Szegeden játsszák az Újpest-Vidi kupameccset

Kedden veszi kezdetét a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntője, a lilák a Szusza Ferenc Stadion talajának sérülésveszélye miatt a szegedi Szent Gellért Fórumban fogadják a MOL Fehérvárt.

A 2018-ban kupagyőztes újpestiek és az MK-címvédő fehérváriak összecsapása nemcsak a legrangosabb, hanem a legizgalmasabb párharcnak is ígérkezik a tizenhat között, tekintve, hogy a bajnokságban mindkét csapatnak kevesebb esélye maradt a kiugró eredményre. Előbbiek esetében ez egy dobogós helyezés, utóbbiaktól pedig az aranyérem megszerzése lenne.

A formát tekintve a MOL Fehérvár várhatja bizakodóbban a nyolcaddöntőt, a bajnokság tavaszi idényének négy fordulójában veretlen az együttes, két döntetlen mellett kétszer nyert, utóbbiak egyikén éppen az Újpestet győzte le 1-0-ra vendégként.

A lila-fehérek idén viszont nyeretlenek: a fehérváriaktól elszenvedett vereség előtt Debrecenben maradtak alul 4-0-ra, majd múlt kedden Mezőkövesden 2-2-t játszottak. Szombati, Ferencváros elleni rangadójukat a pályájuk használhatatlansága miatt elhalasztották.

Az MK tizenhatos mezőnyében a nyolc élvonalbeli csapat mellett – amelyek között ott van az OTP Bank Ligában egyformán kieső helyen álló ZTE és Kaposvár – nyolc alacsonyabb osztályú gárda szerepel: négyen a második, négyen a harmadik vonalat képviselik. Mivel utóbbiak két párosításban is találkoznak, így a nyolc között biztosan állva marad két alacsonyabb osztályú együttes.

A nyolcaddöntőben már két mérkőzésen dől el a továbbjutás, a visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő:

kedd:

Újpest FC-MOL Fehérvár FC, Szeged 19.30

szerda:

Lipót Pékség SE (NB III)-ZTE FC 14.00

Pécsi MFC (NB III)-Paksi FC 14.00

Dorogi FC (NB II)-III. ker. TVE (NB III) 14.00

Mezőkövesd Zsóry FC-Kaposvári Rákóczi FC 18.00

Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Puskás Akadémia FC 18.00

MTK Budapest (NB II)-Dunaújváros (NB III) 18.00

Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás (NB II), Illovszky Rudolf Stadion 19.30

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!