KÉZILABDA

2018.09.19. 12:23

Székács-siker a nyitányon

Az alsóbb osztályú kézilabda-bajnokságokban is megkezdődtek a 2018–19-es pontvadászat küzdelmei a hétvégén. Megyénket immár egyedüli NB I/B-s csapatként képviselő, nyáron alaposan megfiatalított – huszonkét év az átlagéletkor – Törökszentmiklósi Székács KE győzelemmel rajtolt a rivális Ózd ellen, akárcsak az NB II. Délkeleti csoportjának címvédője, a Mezőtúr. Sajnos, a többi együttesünknek nem sikerült a pontszerzés a nyitányon.

Pabar Gyula

Csanádi Valter (labdával) vezéregyénisége volt a Székácsnak, hat gólig jutott

Forrás: miklostv.com

Óriási iram, szikrázóan kemény ütközések jellemezték a Székács–Ózd mérkőzést. Felváltva estek a gólok, így az első félidőben egyik fél sem tudott komolyabb előnyre szert tenni.

A keménykedésnek azonban meg kellett fizetni az árát: a 18. percben Götz Bence (Székács) és Stáb Bence (Ózd) talált egymásra, kettejük magánszámát a játékvezető egy-egy piros lappal jutalmazta. Nem sokkal később a tavaly még a Székácsban védő Nagy Dominik is hasonló sorsra jutott, miután a kapujából kifutva letarolta a hazaiak egyik játékosát.

Az adok-kapokból a miklósiak jöttek ki jobban, kétgólos előnnyel vonulhattak el a szünetre. A térfélcserét követően sebességet váltott a Székács, amely a Csanádi Valter–Mitrik László duó vezetésével, négy gólnyira eltávolodott ellenfelétől. Mint utóbb kiderült, ez döntőnek bizonyult, ugyanis az ózdiak a hajrára elkészültek az erejükkel, miközben egyre több miklósi cserejátékos kapott lehetőséget, akik mind-mind hozzá tudtak tenni valamit a közöshöz, ezzel bebiztosítva csapatuk győzelmét.

Csanádi Valter (labdával) vezéregyénisége volt a Székácsnak, hat gólig jutott
Fotó: miklostv.com

T.miklósi Székács KE–ÓAM-Ózdi KC 25–22 (10–8)

Székács sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Kiu Gábor, Kiu Tamás.

Törökszentmiklós: VIKOR – Bernáth 2, Götz 2, CSANÁDI V. 6, MITRIK 6, Gyimesi 1, GÁL D. 3. Csere: Rizinger (kapus), Katona 3, Sütő, Nyári 2, Szabó S., Felföldi. Edző: Szloska Krisztián.

Kiállítások: 10, ill. 10 perc.

Szloska Krisztián: – Óriási harc volt. A játékosok nagyon akartak, rengeteget segítettek egymásnak, ezáltal igazi csapattá formálódtak. Biztos voltak olyanok, akik nem örültek a győzelmünknek, de akiknek mosolyt csaltunk az arcára, azoknak megígérhetem, a továbbiakban is mindent megteszünk a siker érdekében.

NB II.-es eredmények

Makó–Mezőtúr 17–28 (8–13)

Gólszerzőink: Papp K. 10, Branyiczki, Sárosi 4–4, Csizmadia 3, Kovács I., Soós 2–2, Boda, Kovács A., Pásztor 1–1.

Szeged U23–Kunszentmárton 36–28 (16–14)

Gólszerzőink: Gelley 8, Cselovszki 7, Szabó Á., Tóth „Jacsa” L. 4–4, Fekete K. 3, Danku Cs., Krasznai 1–1.

Békéscsaba DKSE–Túrkeve 26–19 (13–11)

Gólszerzőink: Farkas N., Keresztes M. 4–4, Kóródi R. 3, Békési, Keresztes I., Simon I. 2–2, Kun, Nagy I. 1–1.

Dunaújváros–Szolnok 34–30 (20–14)

Gólszerzőink: Lengyel, Takács P. 6–6, Kovács I., Nyikos, Túri, 4–4, Bartus, Pesti 3–3.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában