Labdarúgás

2020.01.09. 07:51

Tíz edzőmérkőzést játszik a Jászberényi FC

Szerdán munkába állt az NB III. Keleti csoportjában hatodik helyen álló Jászberényi FC, készülve a március 8-i tavaszi rajtra.

Varga Balázs

Az eddigi jászberényi csapatkapitány, Sándor István (fehér mezben) tavasszal már máshol folytatja pályafutását

Fotó: Pesti József

Mint arról beszámoltunk, három távozója már van a csapatnak – Lakatos Béla, Menczeles Iván és Sándor István –, és ahogy a klub honlapja is fogalmaz, további változások várhatóak a keretben, „szinte új csapatot kell építenie” Német Gyula vezetőedzőnek.

Érkezői oldalon egyelőre olyan játékosokra lehet számítani, akik korábban több évet is eltöltöttek a JFC utánpótlásában. Négy ilyen futballista készül a gárdával: a 20 éves Borics Levente (legutóbb Hevesi LSC), az ugyanennyi idős Papp Patrik (Jászfényszaru VSE), a 24 esztendős Dancsa Máté (Nagykáta SE), valamint a 19 éves Tajti Bálint (Mol Fehérvár FC II.) bizonyíthatja a tréningek során, hogy helye van a kék-fehéreknél. Mindenesetre, ha a fentebb említett három labdarúgón felül még több focista távozik Jászberényből, akkor mellettük további próbajátékosokat is tesztelnie kell majd a szakvezetésnek, valamint nyilván igazolnia is.

Az eddigi jászberényi csapatkapitány, Sándor István (fehér mezben) tavasszal már máshol folytatja pályafutását
Fotó: Pesti József

A klub egyébként közzétette felkészülési programját is, melyben tíz edzőmérkőzés szerepel. Az elsőt január 25-én játsszák majd a berényiek az NB III. Közép-csoportjában vitézkedő FC Dabas otthonában. Ezt követően február végéig három megyei első osztályú, valamint hat harmadik vonalbeli csapattal csap majd össze a JFC.

A felkészülési program

Január 25., szombat: Dabas (NB III. – idegenben)

Január 29., szerda: Tiszafüred (megye I. – otthon)

Február 1., szombat: Sajóbábony (megye I. – otthon)

Február 5., szerda: Kecskemét (NB III. – idegenben)

Február 8., szombat: Érd (NB III. – idegenben)

Február 12., szerda: Törökszentmiklós (megye I. – otthon)

Február 15., szombat: Dabas-Gyón (NB III. – idegenben)

Február 19., szerda: Gyöngyös (NB III. – otthon)

Február 22., szombat: Taksony (NB III. – idegenben)

Február 26., szerda: Monor (NB III. – otthon)

Március 8., vasárnap: bajnoki rajt – Diósgyőr II. (idegenben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában