Röplabda/ galériával

2019.01.22. 13:04

Újabb hazai meccset veszített a jászberényi csapat

Ezúttal az újpesti együttes vitte el a három bajnoki pontot a Jászság fővárosából.

Varga Csaba

Megint szettgyőzelem nélkül maradtak a kék mezes jászberényi hölgyek 

Fotó: Gémesi Balázs

A berényiek továbbra sem számíthattak a sérüléssel bajlódó Katie Devaney-ra és Petrenkó Brigittára. Ennek ellenére jól kezdtek a hazaiak, Alekszandra Cveticsanyin, Okszana Jakovcsuk és Ivan Bulajics jó megoldásaival rend­re négy-öt ponttal előrébb jártak, mint a lila-fehérek.

Már 15:10-re is vezettek a berényiek, amikor kapcsolt az Újpest, és 19:19-nél már egymás nyomában loholtak a felek. Sajnos a következő három pontot a vendégek szerezték, és már nem adták ki a kezükből a szettgyőzelmet (21:25, 0:1).

A következő játszmában 10:10-es állást mutatott az eredményjelző, ezután 12:17-re meglépett az Újpest. Szerencsére nem adta föl a be­rényi hölgykoszorú, amely megkezdte a felzárkózást, ám 18:22-es állást követően már csak a vendégek szereztek pontokat, így elúszott a második szett is (18:25, 0:2).

A harmadik játszmában, akárcsak a nyitószettben 10:10-es állásig semmi sem dőlt el. Sőt, Petőváry Panni szerváival 12:10-re vezettek a Zagyva-parti lányok. Nem sokáig tartott az örömük, mert Liliom Ritáék alaposan felpörögtek, és szinte mindegyik megoldásuk pontot hozott a számukra. A hajrában már 16:23-as állást mutatott az eredményjelző, Pintér Andreáék azonban hosszú hajrát nyitottak, és egy 5:0-s sorozattal felzárkóztak.

A végjátékban azonban a jobban koncentráló főváro­siak nem engedték ki a kezükből a győzelmet (23:25, 0:3), nemhogy meccset, szettet sem tudtak nyerni a jászberényiek, az Újpest pedig értékes három pontot könyvelhetett el egyik riválisa otthonában. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a hátaralévő fordulóktól függetlenül, a jászberényiek nem az Extraligában, hanem az NB I-ben kezdik majd a rájátszást.

– Sok hibával tarkított mérkőzésen a kevesebbet rontó csapat nyert – mondta a lefújás után, Deme Gábor, a Jászberény vezetőedzője. – Készülünk az alsóházi küzdelmekre, az Újpestnek pedig sok sikert kívánunk a felsőházhoz!

Kántor Sándor, az Újpest vezetőedzője pedig ekképp értékelt: – Még mindig nagyon hullámzó teljesítményt nyújtunk: vannak olyan periódusaink, amikor fantasztikusan játszik a csapat, utána meg mintha egy pillanatra áramkimaradásunk lenne. Ezt kellene kiküszöbölnünk, és akkor elégedett lennék. Az a célom, hogy a lányoknak minél több olyan megoldást tanítsak meg, amelyek révén közelebb kerülhetünk a biztos éremszerzéshez.

A folytatásban Magyar Kupa-elődöntő odavágó mérkőzés vár a berényi hölgyekre, pénteken este hét órakor a címvédő Nyíregyházát fogadják a Belvárosi Játékcsarnokban.

JÁSZBERÉNY–ÚJPESTI TE 0:3 (–21, –18, –23)

Belvárosi Játékcsarnok, 250 néző. V.: Tillmann, Horváth M.

JÁSZBERÉNY: Bulajics 3, Pe­tőváry 8, Cveticsanyin 3, Pintér A. 10, Maliseva 2, Jakovcsuk 9. Csere: Lékó, Víg N. (liberó), Szavovics 1, Riczkó. Vezetőedző: Deme Gábor.

UTE: Bagyinka 2, Fortuna 1, Kovács L. 2, Valdez 15, Bokorné Liliom 13, Paradzik 7. Csere: Hangodyné Lakatos, Koszjak (liberók), Crittenden 8, Hajós 1. Vezetőedző: Kántor Sándor.

Az eredmény alakulása: I. játszma: 3:2, 7:3, 10:5, 15:10, 16:16, 19:19, 20:23. II. játszma: 3:2, 5:5, 8:7, 10:10, 12:13, 13:18, 16:19, 18:22. III. játszma: 2:3, 4:5, 8:7, 10:10, 13:12, 15:15, 16:19, 18:23, 22:24.

Az Extraliga állása

1. Vasas 11 2 35:13 34

2. Nyíregyháza 11 3 34:18 31

3. Békéscsaba 9 5 34:20 30

4. Újpest 7 7 29:26 22

5. Jászberény 3 11 16:39 9

6. Haladás 1 14 8:42 3

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!