Labdarúgás

2020.01.27. 07:15

Vereséggel kezdte a felkészülést a Jászberény

A Jászberényi FC szombaton játszotta le első edzőmérkőzését, méghozzá az NB III. Közép-csoportjában szereplő Dabas otthonában.

Varga Balázs

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

FC Dabas – Jászberényi FC 3–1 (1–1)

JFC, I. félidő: Miski – László K., Papp P., Szabó T., Süttő – Palcsó – Balogh B., Tajti B., Ludasi, Pálinkás – Molnár D.

JFC, II. félidő: Csutorka – Nemes, Micskó, Drávucz, Borbás – Kónya – Borics, Szöllősi, Kurunczi, Kátai – Nagy Sz. Vezetőedző: Német Gyula.

Gólszerzők: Kelemen V., Molnár P., Popov, ill. Balogh B.

A Szolnoki MÁV két felkészülési találkozót is játszott a hétvégén. Szombaton a megyei első osztályú Törökszentmiklóshoz látogattak, ahol hozták a kötelezőt, és 3–0-ás győzelmet arattak. Vasárnap már jóval nehezebb feladat elé néztek a kék-fehérek, mivel az NB II.-es Békéscsaba vendégei voltak. Vólent Roland góljával a MÁV FC szerzett vezetést, ám a korábban két idényen át Szolnokon is játszó Pantovics Nikola egyenlített.

Törökszentmiklósi FC – Szolnoki MÁV FC 0–3 (0–1)

Törökszentmiklós: Szabó G. – Koncz, Bálint P., Fekete P., Héder R. – Buru, Gusztafik, Héder A., Fehér F. – Kovács T. – Benedek N. Csere: Szombati, Budai, Ladányi, Kada. Vezetőedző: Kinyik György.

Szolnok: Csáki – Csirmaz, Ágoston K., Tamás L., Bárdos – Tisza K., Horgosi, Kurdics, Iván M. – Annus, Simon A. Csere: Balogh D., Debreczeni, Rimóczi. Vezetőedző: Csábi József.

Gólszerzők: Horgosi (22.), Bárdos (59.), Simon A. (87.).

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 1–1 (0–1)

Szolnok: Molnár-Farkas – Csirmaz, Papp Sz., Szabó R., Kotula – Szabó P., Földi M., Albert Á. Berdó – Rokszin, Vólent. Csere: Csáki, Annus, Novák Cs., Sitku L. Vezetőedző: Csábi József.

Gólszerzők: Pantovics (60.) ill. Vólent (20.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában