VÍZILABDA

2017.08.19. 09:30

Vízilabda gálameccs Szolnokon

Szeptember 2-án, 18 órakor Szolnokon összeméri erejét a BL-győztes Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP csapata az olimpiai bajnok szerb válogatottal.

Andrija Prlainovics (labdával) játékára mindkét fél számít a gálameccsen

Fotó: Mészáros János

A rendezvény ötletgazdája, dr. Nyerges Zsolt, a Szolnoki Vízilabdázásért Alapítvány alapítója azt mondta a klub sajtóközleményében:

– Egy rendhagyó mérkőzéssel szeretnék megköszönni a szurkolóiknak, hogy hosszú évek óta a sikert sikerre halmozó csapatunk mögött állnak.

– A tavalyi szezonban mindent megnyertünk, amit csak lehetett: a bajnokságot, a kupát, a szuperkupát, és ami méltó megkoronázása volt az elmúlt évek munkájának, a Bajnokok Ligáját – folytatta dr. Nyerges Zsolt.

– Mivel a BL-győzelmet Budapesten és nem az otthonunkban ünnepeltük, ezzel a meccsel szeretnénk megköszönni a szolnoki drukkerek támogatását.

– Ezért igazi örömjátékra készülünk, amelyre a vízilabda és a csapatunk szeretete hozza össze az embereket. Valódi bajnokok csapnak össze a medencében, és azt hiszem, mindegy, ki győz majd, ezzel az élménnyel biztosan a nézők nyernek.

int megtudtuk, a hazai közönség kedvéért erre a meccsre újra a BL-győztes összeállításban játszik majd a szolnoki gárda, még a Ferencváros soraiba szerződő Varga Dénes és Vámos Márton is visszatér, de nem csak emiatt lesz kuriózum a mérkőzés.

Andrija Prlainovics (labdával) játékára mindkét fél számít a gálameccsen
Fotós: Mészáros János

– A válogatottak a válogatottakkal, a klubcsapatok a klubcsapatokkal szoktak találkozni, ezért megtisztelő számunkra, hogy a szerb nemzeti csapat elfogadta a meghívásunkat – tudatta velünk Kovács István, a Dózsa szakmai igazgatója.

– Már az sem kérdés, hogy hol játszanak majd azok a klasszisok, akik a BL-győztes szolnoki együttesnek és szerb válogatottnak is a tagjai. Úgy tervezzük, Andrija Prlainovics és Milan Alekszics félidőben vált majd sapkát és csapatot.

A rendhagyó összecsapásra a belépés ingyenes, a szervezők telt házat várnak. A Vízilabda Arénában 1100 szerencsés néző drukkolhat majd élőben a kedvenceinek.

V. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!