Frissítés

Bódi Csaba

Megzavarni az ellenfelet – ez lehet az egyedüli indok arra, miért reklamál a futballista azok után, hogy a játékvezető nemcsak lefújta a tizenhatoson belül történt szabálytalankodást, hanem az esetet visszanézte a képernyőn (lásd még: VAR), és megbizonyosodott arról, valóban helyes döntést hozott a büntető megítélésével. A játékos eközben nem látja a monitort. Csupán érzi, sőt, meggyőződése, hogy nem bűnös, és ezért tiltakozik, vagy sejti, hogy hibázott, de rendkívüli módon ad a látszatra, így mégis jobban hihető csekély esélyű ártatlansága. Aki pálcát akar törni az „elkövető” feje fölött, mielőtt megtenné, kicsit gondolkodjon el, hasonló esetben ő miként reagálna. A válasz jelentős mértékben függ a vérmérséklettől és a tett súlyától. Már amennyiben feltételezzük, hogy más tényező nem játszik szerepet az álláspont kialakításában. És itt tartsunk egy kis szünetet, de nem többet, mint amikor a videobírói segítségre kell várni.

 

Amikor megjelenik az adott hét(végé)re szóló kiküldetési rendelvény, abban nemcsak az szerepel, melyik játékvezető hol kap feladatot, az is megtalálható a felsorolásban, hogy az adott időszakban mi a frissítő kurzus helyszíne. Itt persze nem a meccsek utáni közös „harmadik félidő” jelenti a programot, hanem az aktuális továbbképzés. A „sporiknál” ugyanis az alapfokú tanfolyamot csak lehetőségnek tekintik, mint az autóvezetői jogosítványt, amivel az ember lehetőséget kap, hogy a volán mögé üljön. Igazán vezetni úgyis csak sok száz kilométer megtétele után tud valaki (netán akkor sem…). Ami azonban állítható a bírókról az egyéni fejlesztést illetően, az nem feltétlenül érvényes a sportág művelőire, hogy a nézőtérig ne menjünk. 

 

Mert a gyermekkorban megismert(etett) szabályok nincsenek kőbe vésve, sőt! Olykor több vonatkozásban változnak az előírások, és ennek közreadásán túlmenően az is feladat, miként kell értelmezni a módosításokat. Nemritkán maguk a játékvezetők is meghökkennek az „igazításokon”, nemhogy a labdarúgók. Ehhez azonban el kell jutni (és itt az említett szünet vége).

 

Sok téves és túlzott reakciót előzne meg, ha a futballisták szabályismerete is helyet kapna a felkészülési programban. 

 

Az még senkinek sem ártott meg, ha olyasmit tud, amire esetleg nincs szüksége, ám ha igen, akkor nem a – rossz – megszokás kerekedik felül, hanem a hasznosítható értelem.

 

Azaz: inkább rúgj gólt, mintsem reklamálj! Az ellenfelet ez sokkal jobban zavarja.