Jegyzet

2018.09.22. 06:30

Ericre várva

Fábik Tibor

Ahogy a Római Birodalomban a legügyetlenebb gladiátor a névtelenség homályába veszett, talán rekordidő alatt falta fel egy oroszlán, úgy az ókori olimpiákról szóló feljegyzésekben sem említik azokat az ökölvívókat, akiket már az első pillanatokban kiütöttek, és a stadionfutás krónikája sem őrizte meg azoknak a nevét, akik a leglassabban szedték a lábukat.

Az újkori játékok sem úgy indultak, hogy a legnagyobb lúzerektől volt hangos a korabeli sajtó.

Mígnem az 1988-as téli olimpián, Calgaryben feltűnt egy rövidlátó, kissé pufók brit úriember, Michael Edwards, aki síugrásban a 70 és a 90 méteres sáncon is úgy lett tök utolsó, hogy nem ugrott, inkább csak leesett a sáncról. „Eddie, a Sas” történelmet írt, róla szóltak a hírek, sokkal inkább, mint a három aranyat nyerő finn Matti Nykänenről.

Lássuk be, mégiscsak az életét kockáztatta!

Miként tulajdonképpen a 2000-es, sydney-i olimpia úszóversenyein Eric Mous­sambani is Egyenlítői-Guineából. Mert a rendezők nem gondoltak arra, hogy a medence partján elkélne egy mentőöv. Hősünk szerencsére nem fulladt bele a vízbe, utolsó erőtartalékait mozgósítva teljesítette a 100 méter gyorsot, az előfutamában egyedül indulva (két riválisa kiugrott az első rajtnál, ezért kizárták őket) 1:52.72 perces időt ment. Viszonyításképpen: előző napon a holland Pieter van den Hoogenband 1:45.35-tel nyerte meg a 200 gyorsot.

Ám Moussambani, aki „Eric, az Angolna” néven vonult be a sporttörténelembe, mégis egy szerethető balfácán lett a világ szemében, mert, mint kiderült, életében akkor úszott először 50 méteres medencében, hazájában egy szálloda 13 méter hosszú fürdőjében készült az olimpiára. S írjuk a javára, hogy nem a világ legrosszabb úszója akart lenni: négy év múlva már 57 másodperc alatt volt a legjobbja, és csak azért nem indulhatott az athéni olimpián, mert adminisztrációs hiba miatt nem kapott vízumot Görögországba.

Ám október elején itt lesz nálunk a világkupa-sorozat budapesti állomásán, és a Duna Arénában két „betétfutamon” is rajtkőre áll. Megmérkőzik többek között Liu Shaolin Sándorral, Berki Krisztiánnal, Baji Balázzsal és Torghelle Sándorral. Mi tagadás, a mieinknek fel kell kötniük az úszógatyát!

S bizony ma már olyan korban élünk, hogy a világkupa hírlevelében ez a gálaszám a fő hír, azt csak mellékesen említik, hogy jön a földkerekség egyik legjobb úszónője, a svéd Sarah Sjöström is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!