Balázs Péter aranylakodalomról és régi színészóriásokról

Balázs Péter augusztus 20-án Kisújszállás város díszpolgára lett. A cím átadása után megkérdezték tőle, hogy miért ragasz­kodott ennyire a színészi pályához, ő pedig annyit felelt, hogy a kitartást, a szorgalmat és az óriási maximalizmust a család­já­tól örökölte. Tele van tervekkel, kiapadhatatlannak tűnő energiáját négy unokájától és a feleségétől kapja – mesélte a Vasárnap Reggel interjújában.

Éppen tíz éve ül az igazgatói székben a Szolnoki Szigligeti Színházban. Hitte volna, hogy mindazokat a terveket valóra tudja váltani, amiket annak idején kitűzött maga elé?

Volt bennem némi kétely, de reménykedtem benne, hogy ezeket a terveket közös erővel el fogjuk érni. A színészi lét folyamatos megújulást kíván, miközben a hit fontos alappillérre a mi szakmánknak. Hasonlóan gondolkozom igazgatóként is. Az indulás nem volt könnyű, hiszen sok politikai támadás ért. Aztán persze eltelt az első négy év, és az önkormányzat közgyűlése ismét megszavazta a kinevezésemet. Ráadásul most már a harmadik ciklusomat töltöm.

A hagyományokhoz híven az idei évadban is tíz bemutatóval készülnek?

Az elmúlt tíz évben több mint száz előadásunk volt, a legtöbb előadást fel is vesszük. A nagyszínpadon hét, a kisszínpadon, a Szín-mű-helyben három új darab kerül bemutatásra. Termékeny év elé nézünk.

Sokszor a felesége tanácsát kéri, ha valami nem jut eszébe. Mindenben kikéri a véleményét?

Sok mindenben közösen döntünk. Így voltam annak idején egy komolyabb televíziós felkéréssel is. A végén rá kellett jönnöm, hogy az a feladat nem nekem való, mert mellette abba kellett volna hagynom a színházat. Mindig megkérdezik tőlem, hogy mi a hosszú házasság titka. Erre mindig az a válaszom: egyszerűen csak meg kell élni. A viccet félretéve, szerintem egy komoly kapcsolatban nagyon fontos a kommunikáció, a kompromisszum és a feltétel nélküli szeretet. Ez a szerelmi házasság alapja.

Hamarosan az ötvenedik házassági évfordulójukat ünneplik a feleségével. Mikor is?

December 22-én lesz ez a jeles nap. Mivel én református vagyok, a feleségem meg katolikus, így ötven évvel ezelőtt református templomban esküdtünk. Az aranylakodalmunkat katolikus templomban fogjuk tartani. Meghitt eseményt tervezünk.

Hiányoznak a régi pályatársak, akik már az égiek színpadán játszanak?

Folyamatosan mennek az ismétlések az M3-as csatornán, a feleségem mindig meglepődve mondja: „Ő sincs, meg ő sincs már velünk.” Ilyenkor mindig elszorul a szívem. A napokban hagyott itt minket Lorán Lenke is, akit két évvel ezelőtt még meghívtam a szilveszteri műsorunkba. Szolnokon ünnepeltünk, együtt, mosolyogva. Már ő sincs. Szörnyű! De említhetném Sztankay Istvánt, akit még a főiskola után, a Nemzeti Színházban ismertem meg. A Nemzeti Színház kamaraszínházában – a mostani Katona József Színházban – a Colombe című darabot mutattuk be, egy kis szerepet, a fodrászt játszottam benne. Tudja, kikkel voltam akkor egy színpadon? Sorolom: Domján Edit, Fülöp Zsigmond, Sztankay István, Pártos Erzsi, Garas Dezső, Kemény László, és az abszolút főszerepet Mezei Mária játszotta. Óriási nevek és egyéniségek voltak.

Nem egy feladós típus, 2014-ben végül mégis visszalépett a Vígszínház igazgatói pályázatától. Miért?

Amikor megpályáztam a színház vezetését, már látszott, hogy néhányan mennyire azon dolgoznak, ne lehessek igazgató. Rengeteg sér­tést kaptam a pályázatommal kapcsolatban és amikor aztán már belekeverték az egész ügybe a családomat is, és akkor azt mondtam: állj! Fájdalom nélkül, de kiszálltam az egészből. Tudja, büszke vagyok arra, hogy a szolnoki színházban vannak olyan színészek, akik bármelyik fővárosi színházban megállnák a helyüket, sőt, ve­ze­­tő színészek lehetnének. Értük dolgozom, amíg van erőm.

Honnan meríti ezt a rengeteg energiát?

Egész életemben reggeltől estig dolgoztam, sokat foglalkoztattak. Ha az embernek olyan nagyszerű felesége van, mint az enyém, akkor nincs ideje ellustulni. Együtt dolgoztunk meg mindenért. Egy gyönyörű házban lakunk, óriási nagy kertünk van, ahová gyakran kiülök. Itt tervezem a jövő évi műsortervet. Már vannak elképzeléseim.

Nemrégiben, augusztus 20-án egy rangos díjat kapott, Kisújszállás város díszpolgára címmel tüntették ki. Mi köti ehhez a városhoz?

Apai felmenőim mind kisújszállásiak voltak, akik igazgató-tanítóként a város szellemi gyarapodásáért küzdöttek az elmúlt századok történelmi viharaiban. A fiatal éveim alatt dúló diktatúra ellenére szép gyerekorom volt, a legemlékezetesebb nyári kalandjaim mind Kisújszálláshoz kötnek. Különösen megtisztelőnek találtam, hogy ezt a nagyszerű elismerést államalapító szent királyunk ünnepén vehettem át. Hiszek abban, hogy az ember vágyai és álmai valóra válnak, akkor, amikor nem számít rá. Egyszer csak, észrevétlen.