Isten éltesse!

2018.02.23. 14:00

Hét titok, amit talán nem tudott a szülinapos sztárról

Csak egy a sok közül: Írtak neki egy dalt, Emily Blunt 2005 és 2008 között Michael Bubléval járt, aki annyira bele volt zúgva, hogy hozzá írta az Everything című dalt.

Hamarosan a mozikba kerül Emily Blunt izgalmas új thrillere, a Hang nélkül, amelyben különös rémek tartják rettegésben a világot.

A filmet a színésznő férje, John Krasinski rendezte, aki az egyik forgatókönyvíró és a másik főszereplő is, tehát elmondhatjuk, hogy a műfaja ellenére valódi családi moziról van szó.

Emily Bluntra Az ördög Pradát visel fanyar titkárnőjeként figyelt fel a világ, és ehhez a filmhez kötődik az első tudnivaló is – mint azt a UIP megírta.

1. Az Oscar-jelölt Stanley Tucci divatszerkesztőt alakít a Pradában, és azóta Blunt sógora lett. Elvette ugyanis a színésznő húgát, Felicityt. Blunt és Krasinski 2010-es esküvőjén találkoztak.

2. Kamaszkorában beszédhibás volt, és a színészet jelentette számára a terápiát, hogy leküzdhesse ezt a problémát.

3. Írtak neki egy dalt: Blunt 2005 és 2008 között Michael Bubléval járt, aki annyira bele volt zúgva, hogy hozzá írta az Everything című dalt.

4. Képzett énekesnő és csellista. A Vadregény című filmben hallhattuk énekelni, a Szerelmem nyara című filmben pedig csellózik.

5. Majdnem ő lett Fekete Özvegy a Marvel-filmekben, de aztán egy másik produkció miatt visszalépett, és Scarlett Johansson kapta meg a szerepet. Egyébként el tudjuk képzelni, amint Emily fekete bőrszerkóban lehajít valakit a harmadikról?

6. Kis korában volt egy kínos találkozása az Anyakirálynővel. A színésznő nagyapja magas rangú katonatiszt volt, aki egyszer elvitte kislányát egy ünnepségre, ahol az Anyakirálynő (II. Erzsébet édesanyja) is megjelent. Amikor bemutatták egymásnak őket, Emily meglengette kedvenc plüssállatát, amely a fokozott igénybevétel miatt rendkívül koszos volt.

„Ó, látom, nagyon szereted őt”

- reagált udvariasan az Anyakirálynő.

7. Legszívesebben házakat újítana fel

„Ez lenne az állomunka számomra – árulja el a Vanity Fair idei januári számában.

”Imádok különféle anyagokkal dolgozni és kitalálni, az egyes szobáknak mi legyen a története. Néha le sem tudok szakadni a Pinterestről.„

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!