saját tapasztalat

2019.09.17. 14:30

Michael Jordan beszállt a tequilaüzletbe

Négy NBA-klubtulajdonos, köztük a legendás kosárlabdázó, Michael Jordan közös cége prémiummárkás italok árusításába kezdett.

Forrás: Imaginechina/AFP

Fotó: Lu Ge

Sajtóértesülések szerint a Charlotte Hornets gárdáját irányító 56 éves legenda, továbbá Wyc Grousbeck (Boston Celtics), Jeanie Buss (Los Angeles Lakers) és a Milwaukee Bucks társtulajdonosa, Wes Edens három évvel ezelőtt közös New York-i vacsorájuk során a véletlennek köszönhetően találták ki, hogy belevágnak egy vállalkozásba.

A társaság egy étterembe készült, de téves foglalás miatt várni kellett az asztalukra. Az időt italozással töltötték el, amelynek során mindannyian arra az álláspontra jutottak, hogy könnyedebb másnaposságérzete és alacsonyabb kalóriatartalma miatt leginkább a minőségi tequilát kedvelik, ám a bárpolcokon prémium kategóriában többnyire viszkik és konyakok vannak.

A gondolatokat aztán tettek követték:

a hónap elején forgalomba került a Cincoro négyfajta tequilája.

A tulajdonosok szerint a rövidital után máris óriási kereslet mutatkozik, így jelenleg attól tartanak, hogy az utánpótlással komoly gondjaik lesznek.

Az Egyesült Államokban isszák a világon a legtöbb tequilát: 2018-ban ez a globális fogyasztás 56 százalékát tette ki.

Viszont az összes röviditalt tekintve az országon belül ez csupán tíz százalékot jelent, világviszonylatban pedig mindössze egy százalékot. A prémium tequilák forgalma az elmúlt hat évben 19 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban, egy ilyen üveg ital ára 45 dollár (13 500 forint) fölött van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!