hírnév

2018.02.25. 16:46

Mozit neveztek el A víz érintése rendezőjéről

Velence, 2017. szeptember 9. Guillermo Del Toro mexikói rendezõ a 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztójára érkezik 2017. szeptember 9-én. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)

Az új filmszínházat március 10-én avatják fel a fesztivál egyik fénypontjaként – írta vasárnap a Variety.com arra is utalva, hogy del Toro legújabb filmje, A víz érintése több Oscar-kategóriában, köztük a legjobb film és rendezés mezőnyében is díjazott lehet addigra, mivel az Oscar-gálát március 4-én rendezik meg.

A fesztiváligazgató, Ivan Trujillo elmondta, hogy az új mozival a város a fesztivál helyszíneit is szeretné bővíteni.

A nemzetközi filmmustrán 11 alkotás verseng a Mezcal-díjért, amely 27 ezer dolláros (7 millió forintos) pénzjutalommal jár. A mezőnyben öt mexikói filmrendező alkotása is szerepel. A fesztiválon a legjobb mexikói játékfilmet is jutalmazzák, továbbá közönségdíjat is átadnak.

A versenyfilmek között lesz Ignacio Ortiz Traición (Árulás) című apa-lánya drámája is. A nagy tekintélyű, veterán rendező korábban többször is elnyerte a mexikói Oscart, az Ariel-díjat.

A fesztiválon a tavaly készült 170 mexikói film közül 65 látható majd – mondta a fesztiváligazgató, aki elégedett volt az idei mustra műfaji sokszínűségével is.

A 33. Guadalajarai Nemzetközi Filmfesztivált március 9. és 16. között rendezik meg.

Borítókép: MTI/EPA/Ettore Ferrari

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!