Fotó: PLANET NEWS LTD / AFP

Százharminc éve született a krimi királynője, Agatha Christie

Ötévesen már olvasott, első novelláját tizennyolc évesen írta.

Százharminc éve, 1890. szeptember 15-én született Agatha Christie, a krimi műfajának koronázatlan királynője.

Agatha Mary Clarissa Miller a délnyugat-angliai Torquay-ban látta meg a napvilágot egy jómódú középosztálybeli családban. Anyja és amerikai apja otthon tanították, de nem akarták, hogy nyolcéves kora előtt megtanuljon olvasni. Az éles eszű lány unalmában egyedül is boldogult a betűkkel, ötévesen már folyékonyan olvasott. Apját tizenegy évesen vesztette el, s bár a család ezután nehéz anyagi helyzetbe került, tovább tanult énekelni és zongorázni, de a zenei karrierről lámpaláza miatt le kellett tennie.

Tizennyolc évesen saját szórakozására kezdett novellákat írogatni. Négy évvel később ismerkedett meg Archibald Christie repülőtiszttel, akivel 1914 karácsonyán összeházasodtak. Ekkor azonban már folyt az első világháború, férjét a mézeshetek után a frontra vezényelték, Agatha pedig ápolónőnek jelentkezett. Együttélésük csak a háború után kezdődhetett el, egyetlen lányuk 1919-ben született meg.

Agatha a háborús években kezdett újra írni, első detektívregénye, A titokzatos stylesi eset húgával kötött fogadás eredménye.

A cselekmény egy mérgezés körül bonyolódik, szereplőit a villamoson látott emberekről formázta meg. A mérgek tudományába a hadikórházban, gyógyszerész-asszisztensként nyert bepillantást, így sikerült elkészítésüket olyan jól leírnia, hogy egy gyógyszerészeti újság kitüntette. A kiadóknak kevésbé tetszett műve, a kéziratot hatszor utasították vissza, s 1920-ban csak úgy jelenhetett meg, hogy a tárgyalótermi nagyjelenetet következetlenségek miatt újraíratták vele. Az írónő ezután mindig konzultált szakértőkkel – kivéve, ha mérgekről volt szó.

Már első könyvében szerepelt a különc, fura bajszú belga mesterdetektív, Hercule Poirot, nem titkoltan Sherlock Holmes szellemi gyermeke. Eredetileg neki is volt egy segédje – az egyenes, korlátolt, fantáziátlan és pedáns Hastings kapitányt sokak szerint Archibald Christie ihlette. Hogy így volt-e, nem tudni, de a házaspár válása után Hastings kapitány is eltűnt a Poirot-regényekből.

Christie ugyanis 1926-ban magánéleti válságba került: anyja meghalt, golfrajongó férje bejelentette, hogy válni akar, mert beleszeretett egyik sporttársába.

A kétségbeesett asszony 1926 decemberében gyermekét hátrahagyva eltűnt, s hiába kereste egy egész ország, csak tizenegy nappal később ismerték fel egy harrogate-i szállodában, ahová álnéven jelentkezett be, férjét nem ismerte meg, sőt azt sem tudta, ő kicsoda.

A valós krimit azóta sem sikerült megfejteni, az írónő soha nem beszélt róla. Magánéletét egyébként is féltékenyen óvta, interjút csak ritkán adott, szinte soha nem dedikált.

A válóper 1928-ra záródott le, s két év múlva Mezopotámiába utazott, hogy feledje bánatát. Itt ismerkedett meg a nála tizennégy évvel fiatalabb Max Mallowan régésszel, akivel év végére már össze is házasodtak, és 46 évet éltek együtt tökéletes boldogságban. Christie szerint a titok az volt, hogy minél idősebb egy asszony, annál jobban érdekel egy régészt…

A második világháború idején ismét egy kórházban dolgozott, az ötvenes évektől gyakran vett részt férje ásatásain Irakban és Szíriában. Mallowant tudományos teljesítménye elismeréseként 1968-ban lovaggá ütötték, felesége 1971-ben kapta meg hazája legmagasabb kitüntetését. Az idős hölgy ugyanabban az évben lábtörést szenvedett, egészségi állapota megromlott. Utoljára 1974-ben jelent meg a nyilvánosság előtt a Gyilkosság az Orient Expresszen című film bemutatóján, amelyen részt vett II. Erzsébet királynő is (állítólag ez volt az egyetlen filmadaptáció, amellyel Christie is elégedett volt). Az irodalom talán legnagyobb „tömeggyilkosa” 1976. január 12-én halt meg wallingfordi otthonában.

Alakjai közül Hercule Poirot mellett a leghíresebb Christie személyes kedvence, a saját magáról is mintázott Miss Marple.

Az éles eszű vidéki vénkisasszony kötögetés közben, társalogva úgy oldja meg a rejtélyeket, hogy párhuzamot von a kis falujában élő emberek viselkedésével, természetével. Poirot 33 regényben és több tucatnyi novellában dolgoztatja agysejtjeit, Miss Marple az 1930-as Gyilkosság a paplakban című regényben jelent meg és még 11 alkalommal bogozta ki a rejtélyeket.

Christie számos művét vitték filmre, különösen jól sikerült a Gyilkosság az Orient Expresszen, A vád tanúja, a Tíz kicsi indián és a Halál a Níluson.

Agatha Christie összesen 147 kisregény, 15 dráma, és 90 regény szerzője, publikált Mary Westmacott néven hat romantikus regényt és négy egyéb művet, köztük önéletrajzát és beszámolót férje expedícióiról.

Az 1952-ben bemutatott Egérfogó a világon a leghosszabb ideje műsoron tartott színpadi mű, amely még ma is fut Londonban. A Guinness Rekordok Könyve szerint Agatha Christie minden idők legnagyobb bestseller írója, műveit állítólag 103 nyelvre fordították le, kétmilliárdnál több példányban keltek el, a rangsorban csak a Biblia és Shakespeare művei előzik meg.

Műveiből hiányzik az erőszak, a szex, talán még a szenvedély is, igaz a megoldás mindig korrekt és logikus.

A születésének 125. évfordulóján rendezett felmérés szerint a legnépszerűbb Christie-regény a Tíz kicsi néger, ezt a Gyilkosság az Orient-expresszen és Az Ackroyd-gyilkosság követi. A Tíz kicsi néger cím azonban várhatóan eltűnik, mert sokan rasszistának érzik. Franciaországban az idén Tízen voltak címmel jelent meg, az Egyesült Államokban már első kiadása is az And Then There Were None, a Helikon kiadó életműsorozatában a Mert többen nincsenek magyar címet kapta.

Borítókép: Agatha Christie 1946-ban angliai otthonában

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Online térbe költözött a MVM ZENERGIA
Portugáliában
Megdöntötték a legmagasabb meglovagolt hullám rekordját
Vízilabda / 8 perce
Magabiztos győzelmet aratott a Szolnok
Immár az ötödik forduló mérkőzéseit rendezték az OB I.-es bajnokságban, de a Szolnoki Dózsa még csak az első találkozójára készült.
Gyász
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett, drága jó Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Bátyám ROCKENBAUER LÁSZLÓ 2020. szeptember 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatására 2020. szeptember 25-én (Pénteken) 13.00 órakor kerül sor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család nevében felesége Rockenbauerné Lendvai Ágnes
EMLÉKEZÉS KONYECSNI MIHÁLYRA Ma 21 éve, hogy itt hagyott bennünket, de emléke tovább él szívünkben. Szerettei
Fájó szívvel emlékezünk SZŰCS BALÁZS (anyja neve: Kollár Franciska) halálának 19. évfordulójára. "Telnek a napok, a hetek, a hónapok, hiányzik valaki, aki örökre itt hagyott. Az élet csendesen megy tovább fájó emléked elkísér egy életen át." Szerető felesége, lánya, veje, menye és unokái Tiszaföldvár
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesapánk, Nagyapánk, Sógorunk ID. FARKAS KÁROLY életének 78. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 24-én 10.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában lesz. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Szeretett halottunk hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomba. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GAZDAG JÁNOSNÉ (született: Vitóris Terézia) 95 éves korában, 2020. szeptember 15-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 22-én 9.45 órakor lesz a besenyszögi fenti temetőben. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ULVICKI MIHÁLY 35. életévében tragikus hirtelenséggel 2020. szeptember 9-én elhunyt. Szerettünktől 2020. szeptember 21-én 14.30 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
A gyászoló család mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN (Szimat) ny. törzszászlós 2020. szeptember 5-én, éltének 81. évében elhunyt. Drága szerettünktől 2020. szeptember 22-én 13.00 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában, katonai tiszteletadással
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUPECZKI KÁROLYNÉ (született: Kiss Irén) életének 69. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 22-én 14.30 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben lesz. Gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZMELÓ LAJOS a VCSM volt dolgozója, 67 éves korában csendben megpihent. Szeretett halottunktól a rákóczifalvai temetőben veszünk búcsút 2020. szeptember 21-én 11.00 órakor. Ezúton köszönjük azoknak, akik osztoznak fájdalmunkban
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy PINKÓCZI SÁNDORNÉ született Feith Julianna a család Mamija 79 éves korában, 2020. szeptember 11-én örökre megpihent. Végső búcsút veszünk tőle 2020. szeptember 18-án (Pénteken) 13.00 órakor a jászkarajenői köztemetőben. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Köszönetünket fejezzük ki együttérzésükért. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS BALÁZS FERENCNÉ (született: Dóczi Éva) Édesanyánk halálának 29. évfordulójára és Édesapánk BALÁZS FERENC halálának 1 hónap 11 napja emlékére. Nyugodjatok békében. Gyászolja: lányai, vejei, unokái és családjaik.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GÉCZI ATTILA (1960.04.20.) életének 61. évében csendben megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 17. 10.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában lesz. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS MAJOR JÓZSEF (1965-1999) halálának 21 évfordulójára. "Mint gyertyaláng lobban el az élet gyors folyóként suhannak az évek míg fájó emlékként a múlt dereng, de a szívünk soha nem felejt. Hiába borul rád már 21 éve a temető csendje Szívünkben élsz mindörökre." APU, ANYU, Krisztina, Marietta
Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. MOLNÁR JÁNOS életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 18-án 14.00 órakor lesz a törökszentmiklósi református temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ÖZV. SZTANKÓ JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönjük a szolnoki Hetényi Géza Kórház érsebészeti osztály orvosainak, nővéreinek, összes dolgozójának, Dr. Petkes Gergely főorvos, Dr. Szóró Magdolna háziorvos, Takácsné Jutka nővér odaadó és lelkiismeretes munkáját. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatom, hogy férjem ANDRÁSI GYÖRGY gyémántdiplomás gépészmérnök, méltósággal viselt hosszan tartó betegség után, 2020. szeptember 10-én, 87 éves korában örökre megpihent. Búcsúztatása a szolnoki Szent József Templomban (Eötvös tér 7) lesz 2020. szeptember 19-én 11.00 órakor. Részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Ezúton köszönjük azoknak, akik osztoznak fájdalmunkban. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PATAI DEZSŐNÉ (Krizák Katalin) életének 82. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. szeptember 16-án 13.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben lesz. Gyászoló család
EMLÉKEZÉS KARKUS ISTVÁNNÉ (született: Szőke Mária) Könnyek között írom e sorokat, sajnos már csak így köszönthetem a névnapodat. Ez alkalomból a temetőbe hozzád érkezem, a kezem virággal, a szívem bánattal van tele. A virágokat a vázába elhelyezem, olvashatom a hozzád írt idézetem és a 49 boldog évre emlékezem, és a szememet törölgetem. Az elvesztésedet nagyon nehezen viselem. Nem tudok mit tenni, az emlékeddel élek. Sokkal többet értél nekem, mint hogy én rád ne emlékezzek. Amíg élek én téged feledni nem tudlak, de nem is akarlak. Szeretnélek ölelni, de nem ér el karom. Amíg tudom díszítem sírodat, ez a rózsa amit rávésettem, az soha el nem hervad. Könnyek nélkül élni könnyebb volna, letörölnék minden könnyet, de a könnyek újra jönnek, nem száradnak fel, amíg élek. Szerető férjed
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik DEÁK JÁNOSNÉ MARIKA temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönjük Szolnok Város Önkormányzatának és a Pietas valamennyi dolgozójának, hogy gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS CSEH IMRÉNÉ (született: Holló Mária) (1934-2007) volt jászladányi lakos halálának 13. évfordulóján. "A te szived már nem fáj, de a miénk vérzik, mert a fájdalmat az élők érzik." Köszönöm a boldog 40 évet Szerető férjed Imre, Szolnok Lányod Éva, férje József, Parád Unokád Flóra, párja Norbi, Budapest
LABDARÚGÁS / frissítve / 30 perce
Otthon kapott ki a Jászberény és a Mezőtúr is
Együtt újra sikerülni fog / 39 perce
Új tájékoztató filmeket jelentet meg a kormány a koronavírus elleni védekezésről
Beruházás / 51 perce
Százötmillió forintból újulhat meg a füredi Kornyikszőlő út
Ujvári László
Szolnok / videóval /galériával / 1 órája
Kontaktkutató-, illetve mentesítő-sátrat állítottak fel a katonák
Mészáros Géza
Stratégiai ágazat / 1 órája
Erős hagyományokra épül a magyar agrárium
Tíz lány versengett / 2 órája
Orosházán koronázták meg a magyarok világszépét