időtlen szerelem

2018.09.27. 07:30

Ötven év után folytatja Oscar-díjas filmjét Claude Lelouch

Az Egy férfi és egy nő új forgatása már el is kezdődött az eredeti alkotásban szereplő színészekkel.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: Collection Christophel/Les Films 13

Claude Lelouch fél évszázad után folytatja Egy férfi és egy nő című Oscar-díjas filmjét. A forgatás már meg is kezdődött az észak-franciaországi tengerparton, Deauville-ben, ahol az 1966-ban felvett, két Oscart – a legjobb idegen nyelvű film és a legjobb eredeti forgatókönyv díját – is elnyerő Egy férfi és egy nő készült – közölte szerdán Lelouch produkciós cége.

Az egykori film sztárjai, a ma már 86 éves Anouk Aimee és a 87 éves Jean-Louis Trintignant ismét a két özvegyet alakítják, akik egykor egymásba szerettek.

A rendező elmondta, már 1986-ban tervezte, hogy leforgatja a film folytatását Egy férfi és egy nő: 20 évvel később címmel. „Ezzel a filmmel most azt akarom bemutatni, hogy az élet erősebb a halálnál” – mondta Lelouch.

Trintignant 2012-ben 14 éves szünet után tért vissza a filmezéshez, ő játszotta el Michael Haneke Szerelem című filmjének főszerepét, amelyet az osztrák rendező kifejezetten neki írt. A színész júliusban jelentette be, hogy prosztatarákkal küzd, és nem kíván többé kamerák elé állni, mert úgy érzi, már nem bírja fizikailag a megterhelést. Lelouch felkérése azonban nyilván visszautasíthatatlan volt számára, és mégis belevágott egy utolsó filmbe.

Aimee és Trintignant is élő legendák Franciaországban. Az Egy férfi és egy nő főcímdala, amelyet Pierre Barouh és Francis Lai jegyzett, ugyancsak világsiker lett.

Borítókép: Anouk Aimee és Jean-Louis Trintignant az 1966-os filmben

Forrás: AFP/Lesd Films 13/Collection Christophel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!