koncert

2017.08.19. 12:14

Robbie Williams jövő szerdán a Groupama Arénában

Gigantikus méretű díszletekkel, látványos showelemekkel, tűzijátékkal várja többek között Robbie Williams a közönséget vadonatúj, The Heavy Entertainment Show elnevezésű stadionturnéjának budapesti állomásán – közölte a szervező Live Nation. 

A júniusban Manchesterben kezdődött koncertsorozaton 52 kamion és kilenc busz szállítja a felszerelést, két kamion kizárólag az egyenletes áramellátást adja a produkcióhoz, az utazó stáb pedig több mint 150 főből áll. Ehhez kértek még helyben mintegy 250 segítőt, valamint három darut, egy kosaras emelőt, tizennégy targoncát és két platós teherautót a színpad építéséhez és bontásához.

A stáb saját mosodát üzemeltet a turnén, öt-öt nagy kapacitású mosógépet és szárítógépet visznek magukkal.

A koncert előtti napon, augusztus 22-én kedden már teljes egészében a produkció uralja a stadiont, délután technikai próbát is tartanak. A pódium két szélén monumentális Robbie-sziluett lesz látható, amelyet a lemezborítóról és a koncertplakátokról már ismerhetünk, emellett a díszlet teljes háttere egy óriási ledfal lesz. A színpadhoz csatlakozik egy 16 méteres kifutó is, amelynek a végén miniporond található.

Robbie Williams 20-21 számból álló programjában jó néhány feldolgozás is szerepel.

Pete Conway, az énekes színész-komikus édesapja is a turnéval utazik, ő egy Neil Diamond-dalt énekel duettben a fiával.

Elhangzanak az új album dalai és természetesen Robbie Williams legnagyobb slágerei is a koncerten. A rendezvényen stroboszkópot, konfettiágyút, különböző pirotechnikai elemeket és tűzijátékot is használnak.

A várható kapunyitás szerdán 17 órakor lesz, 20 órakor a brit pop-duó, az Erasure kezdi a koncertet, utánuk lép színpadra Robbie Williams mintegy kétórás programjával.

Az énekes idén nyáron tizennyolc országban összesen 29 koncertet ad. A 43 éves brit sztár legutóbbi, Let Me Entertain You című turnéjával is járt Budapesten: 2015 augusztusában a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján telt ház és 75 ezer néző előtt adott óriási sikerű koncertet.

Eddigi szólókarriere során 11 albuma jelent meg. Többször nyerte el a Brit Awardsot, mint bárki más a könnyűzene történetében: 17 alkalommal.

2006-ban egy nap alatt 1,6 millió jegyet adtak el koncertjeire, ami a mai napig rekord.

Az ő nevéhez fűződik a legnagyobb létszámú szabadtéri koncert is: három este alatt összesen 375 ezer néző látta őt Knebworth-ben.

A Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Tíz albuma vezette az angol slágerlistát, és ő a legtöbb lemezt eladó énekes a brit popzene történetében. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában. A Robbie Williamsszel a soraiban visszatérő Take That 2010-es lemeze, a Prestige a század leggyorsabban fogyó albuma lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!