Tündérszépek

Tündérszépek

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Csordás Cintia
17, Lakitelek

Csordás Cintia vagyok, 17 éves, Lakiteleken lakom. A kecskeméti Németh László Gimnázium 11.évfolyamába járok. 5 éve nemzetközi szinten modellkedem, most is épp egy hónapja Milánóban vagyok, viszont voltam már Kinában 4 hónapot ,Athénban 2 hónapot és Afrikában is egy hetet modellkedni. Idén voltam több szépségversenyen is, és a versenyeken elért helyezéseim inspiráltak arra hogy jelentkezzek a Tündérszépekre is.

Cintia 176 cm magas, csillagjegye Mérleg. Kedvenc étele a rántott sajt, és a 100% gyümölcsleveket preferálja. A mai slágereket szereti hallgatni, és a kedvenc illata a Good Girl.