13°
19°

Tündérszépek

3 millió forintos össznyereményért zajló, 3 fordulós szépségversenyen keressük 13 megye Tündérszépeit. Az első, megyei fordulóban induló összes lányt bemutattuk, őket az alábbi listában lehet értékelni március 25-ig. Ezt követően hirdetünk eredményt, és nevezzük meg a szakmai zsűri kiválasztottját. Olvasóink addig is minden nap új, más megyéből érkező szépséggel ismerkedhetnek meg, akik nem vesznek részt a megyei fordulóban, így nem lehet őket értékelni.

Deák Alexandra
21, Jászladány

Magasság: 167 cm Csillagjegy: Szűz Kedvenc étel: Brassói Kedvenc ital: Kóla Kedvenc parfüm: Kenzo

Tavaly végeztem Újszászon, a Rózsa Imre Gimnáziumban. Jelenleg nem dolgozom. A sportok nem igazán állnak közel hozzám, azonban szívesen töltöm az időmet a barátaimmal, szeretek például moziba járni. Olvasni viszont nem igazán szoktam, mert nem jut rá elég időm. Az állatokat nagyon szeretem, van egy kutyám, aki csivava fajtájú. A versenyre pedig azért jelentkeztem, mert vonzanak a megmérettetések, kihívások.

Videós bemutatkozás megtekintése

6.47 pont


A megyei forduló résztvevői