SZOLNOK

2017.12.14. 11:27

A Dózsa kapitánya mesélt a küzdőszellem fontosságáról a Kassai suli diákjainak (galéria)

„Középső gyerek voltam a családban. Először az úszással ismerkedtem meg, csak ezután következett a vízilabda, mellyel hétéves korom óta foglalkozom” – indította gondolatsorát a Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában „Sporttal a bűnmegelőzésért!” címmel rendezett rendhagyó órán Zivko Gocics, aki már sokak példaképe.

Hartai Gergely

A Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatának kapitánya az intézmény 4. b osztályának mesélt a sport, a példaképek és a küzdőszellem fontosságáról.

– Bármihez is kezdtek életetek során, adjatok bele mindent.

„Nem baj, ha nem úgy sikerül elsőre valami, ahogy szeretnénk.”

– A sikerért ugyanis keményen meg kell dolgozni. 35 éves vagyok, de még mindig bennem van az akarat, hogy folyamatosan menjek tovább és tovább – beszélt a sportban nélkülözhetetlen kitartás szerepéről az olimpiai bajnok vízilabdázó.

Zivko Gocics egy gyermekkori történetét is megosztotta a népes „diáksereggel”:

– Tizenévesen Dejan Savics, a mostani szerb válogatott szövetségi kapitánya volt a példaképem. Idén tavasszal hazalátogattam édesanyámhoz, Belgrádba.

– Anyukám megtalálta egy régi házi feladatomat, amelyben a kapitányról, mint példaképemről írtam. Mára jó barátok vagyunk, és az idők során sok mindent meg is nyertünk együtt... – emlékezett vissza.

A neves sportoló azt is elmondta, bárhol járjon is a világban, rengeteg baráttal találkozik, akiket részben a sportnak köszönhet.

A Szolnoki Rendőrkapitányság szakemberei által életre hívott eseményen a vízilabdázó a drog-, valamint a bűnmegelőzés fontosságának is hangot adott.

H. G.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!