Sör és méz adott energiát a szolnoki katonának, mikor Barcelonáig futott – GALÉRIA

Őrület! – ezzel az egyetlen szóval lehetne összefoglalni Megyeri Zsolt 1992-es teljesítményét. A szolnoki katona akkor határozta el sporttársaival, hogy fut egy „keveset” – egészen Barcelonáig. A legtöbben akkor úgy gondolták, ez egy eszeveszett vállalkozás és – valljuk be – ma sem gondoljuk ezt másként.

– Nekünk, MÁV-atlétáknak viszont nem tűnt őrültségnek! Fiatalok voltunk, tetterősek. Kőkemény edzéseken vettünk részt, maratonokra készültünk és úgy gondoltuk, akár egy ilyen távot is teljesíteni tudunk egy hónap alatt – állítja Megyeri Zsolt, aki nem mellékesen a „86-osoknál” főtörzsőrmester.

– Végül öten indultunk neki Barcelonának, de csak én futottam. Az akkori edzőm, Sipos Feri biciklin kísért, Molnár Józsi meg azzal segített, hogy naponta beszállt mellém tíz-húsz kilométerre és közben biztatott. Volt egy sofőrünk, ő a lakókocsit vezette, illetve eljött velünk a nagyobbik húgom szakácsnak meg tolmácsnak.

– Jó buli volt! – emlékszik vissza a sportember, aki elismeri, a „bulinak” azért voltak nehéz pillanatai. Rögtön például a második nap, amikor úgy érezte, teljesen „befáradt”, nem tud tovább menni. De nem volt leányálom az Alpokon, a Pireneusokon való átkelés sem. És hát a kánikula...! A júliusi hőségben a tengerparton csak egy szál fürdőnadrágban rótta a kilométereket, naponta nyolcvanat.

– Az igazi holtpont akkor érkezett el, amikor egy hegyről lefelé iszonyúan megfájdult a lábam. Hasonló sérülésnél otthon heteket pihentem, de itt egy nap regenerálódás után folytattam a futást. A vízhólyagokról most nem beszélek... Amúgy – mivel nagyon takarékos vagyok és nem zavar a szag sem – cipőből csak kettő párat nyűttem el az egy hónap alatt. Na jó, zoknit többször cseréltem... – nevet nagyot beszélgetőtársunk.

Persze rákérdezünk arra is, vajon min élt Zsolt futás közben. Hiszen akkortájt még teljesen ismeretlenek voltak az energiaszeletek és az izotóniás italok is.

– De volt sör, meg méz! – csattan a válasz. – Reggelente fél hatkor keltünk, megkentük a vajas-mézes kenyerünket, mely egészen délig kitartott. Ebédre meg leveseket, paprikás krumplit ettem!

Megjegyezzük, egy maratoni táv lefutása után és közvetlenül előtte csoda, hogy a nehéz ételeket bírta a gyomra.

– Csak akkor van baj a pacallal is, ha nincsen hozzá kenyér! – somolyog a bajsza alatt a férfi, majd hozzáfűzi, kellett azért a három óra pihenés ebéd után, hogy újra útra keljen. Nap, mint nap, heteken keresztül.

– Bevallom, alig vártam, hogy megérkezzek Barcelonába, de azt még jobban, hogy hazamenjek. Akkor volt egy éves a lányom, nagyon hiányzott... Nem is néztünk szét, egy nap után elindultunk hazafelé. Azóta eltelt 25 év és arra jöttem rá, újra belevágnék egy ilyen őrültségbe, de csak akkor, ha mindent leszerveznének körülöttem. Igen, érzek még magamban erőt, vitalitást egy újabb 2400 kilométerhez – bólogat az ötvenegy esztendős, mai is rendszeresen futó sportoló.

Ez már egy könnyített kihívás volt

– Huszonöt év telt el azóta, hogy Zsolt elfutott Barcelonáig, de ez még ma is fantasztikus teljesítménynek számít! – jegyzi meg a szintén katonaként szolgáló főtörzsőrmester, sporttárs, Tiger Zoltán. – Létrehoztunk hát egy közösségi oldalt a Facebookon, melynek a „25 éves jubileumi barcelonai emlékfutás” nevet adtunk. Ehhez mindazok csatlakozását vártuk, akik kedvet és erőt éreztek magukban ahhoz, hogy újra, közösen lefussák ezt a távot. Mindenki annyit futott, amennyit akart, a lényeg az volt, hogy egy hónap alatt összejöjjön sok kicsiből a 2400 kilométer. Ennek volt a záróakkordja a szerdai esemény, amikor a csapattagok immár Zsolttal együtt futottak le 2400 métert.

Persze, nem csak a sporttársak, hanem a Honvédség elöljárói is tisztelegtek az évfordulón Zsolt korábbi futása előtt. Dr. Koller József dandártábornok, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka például ajándékcsomagot küldött tisztelete jeléül, üzenetben hangsúlyozva, hogy egy ilyen sportteljesítmény rengeteg lemondással és példaértékű elhivatottsággal jár.