KISÚJSZÁLLÁS

2017.12.02. 18:33

Hatvanöten végeznek a kisújszállási Móriczban, megtartották a szalagavatót

Megtartotta szalagavató ünnepségét a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium három végzős osztálya a napokban. A diákokat és szüleiket Tóth József főigazgató köszöntötte.

Forrás: Beküldött fotó

Az iskolavezető beleszőtt beszédébe néhány gondolatot is azokból, melyet a végzősök fogalmaztak meg arról, milyen volt móriczosnak lenni és milyen lesz 20–25 év múlva újra találkozniuk majd az alma mater falai között.

Az érettségi előtt álló tizenkettedikes diákoknak a következő hónapokra még sikeres felkészülést, majd vizsgát kívánt, és azt, hogy mind a hatvanöten valósítsák meg elképzeléseiket, majd arra kérte őket, ne felejtsék el, hogy szüleikre is mindenben számíthatnak.

A szalagtűzés utáni műsorban az alsóbb évfolyamosok szintén idéztek a végzősök móriczos gondolataiból, majd egyéni és közös énekléssel zárult a műsor.

A végzősök bécsi keringőt táncoltak
Forrás: Beküldött fotó

Nagy tapsot kaptak a szülőktől bécsi keringős nyitótáncukra a gimnazisták és szakgimnazisták.

Az est az osztálytermekben a szülők megvendégelésével folytatódott, a tornateremben pedig retró diszkóval zárult.

D. E.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!