várják a javaslatokat

2020.11.30. 19:00

Keresik Tiszafüred új főterének nevét

Mi legyen a neve a város új főterének? – fordult az önkormányzat a kérdéssel a város lakosságához. A no­vember közepén közzétett felhívásra év végéig várják az ötleteket.

Ujvári László

A város új főtere egy, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatott beruházásban valósul meg, a kivitelezés már a végéhez közeledik. Olyan javaslatokat várnak, melyek megfelelnek a vonatkozó törvényben foglaltaknak. Eszerint közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a huszadik századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Ezekkel kapcsolatos szervezetek nevének és kifejezések használata is tiltott.

A főtér elnevezésére bármely helyi lakos javaslatot tehet, továbbá helyi érdekeltségű civil szervezetek. Írásban várják az ötleteket – valamint azok rövid, szöveges indoklását – az önkormányzati hivatal bejáratainál kihelyezett gyűjtőládákba, vagy postai úton, zárt borítékban eljuttatva azokat a városnak. A javaslatok leadásának határideje az év utolsó napja, december harmincegyedike.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!