SZOLNOK

2017.12.10. 09:28

Tánckoncerttel köszöntik az új évet a szolnoki sportcsarnokban

Hetedik alkalommal köszönti tánckoncerttel az új évet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 13-án, ezúttal a Magyar Állami Népi Együttessel közösen – mondta el Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón.

Hutter Zsófia

A már hagyománnyá vált produkció most a Nap­szédítők címet kapta, rendező-koreográfusa Mihályi Gábor, házigazdája pedig Ókovács Szilveszter lesz.

A tánckoncert a néptánc leghitelesebb hazai előadóinak közreműködésével az autentikus népzenei kultúránk sajátos magyar, édes-keserű világába kalauzolja el a közönséget.

Ahogy azt Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ügyvezető szakmai igazgatója elmondta, a tánckoncert műfaját Izaki Maszahiro karmester álmodta meg hét évvel ezelőtt.

Azért ezt a nevet kapta, mert a zene és a tánc dominanciája egyenértékű ezeken a koncerteken.

A szolnoki sportcsarnokban megrendezett újév-köszöntő produkció vissza­kanyarodik a magyarság, a népdalok világához.

Hiszen mikor is lehetne aktuálisabb, mint a Kodály-­emlékév zárásaként az új év küszöbén.

A koncerten felhangzik többek között Kodály Kállai kettőse, az Esti dal, Bartók Román népi táncai. De újra láthatja majd a közönség az első tánckoncerten óriási sikert aratott Ecseri lakodalmast is.

Hutter Zsófia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!