JÁSZBERÉNY

2017.09.18. 12:50

Báloztak is a jászberényi Lehel Vezér gimi 250. születésnapja alkalmából

Kettőszázötven évvel ezelőtt alapította meg Dósa Pál jászkerületi kapitány saját költségén a latin kisgimnáziumot Jászapátin. A Lehel Vezér Gimnázium bő egy évtizeddel később költözött Jászberénybe, s működik azóta is.

A középiskola rendezvények sorával emlékezett meg az elmúlt hetekben, hónapokban a jeles évfordulóról, amelynek egyfajta megkoronázását jelentette az elmúlt hét végén lezajlott programsorozat.

Szombaton délelőtt a Déryné Rendezvényház nagytermében tar­tották meg a jubileumi év dísz­ünnepségét.

Antics István igazgató elmondta, sok minden változott két és fél évszázad alatt, egy azonban állandó, mégpedig az, hogy a gimnáziumban eltöltött évek alatt végigvitt nevelő, oktató munka eredményeként igazi emberi értékkel rendelkező, intelligens, világra nyitott felnőttek hagyják el évről évre az intézményt.

Szombaton este a középiskola alapítványa szervezésében huszadik alkalommal tartották meg az intézmény bálját, amelynek bevételét ez alkalommal is a gimnázium tehetséggondozó munkájának támogatására fordítják.

B. Cs.

Ezek is érdekelhetik