Vélem-én

2007.01.31. 13:04

Leszokóban

Zsoldos György tollminátor

Kicsit bedurrant az agyam, mikor felnyálaztam az újságot, aztán olvasom benne, hogyaszongya: Az Európai Unió egészségügyi biztosa gyakorlatilag a magánlakásokon kívül mindenütt betiltaná a dohányzást.
Erős felindulásomban rögvest kirobogtam az erkélyre reszketeg kézzel rágyújtani, tán az utolsó cigarettára, mert az én egészségügyi biztosaim, azaz a család, már régóta tiltja a spanglizást a lakásban. A magánban. Tehát az erkélyről figyelem sanyarú sorsú társaimat, amint ők is az erkélyen bodorítják a füstöt. Tudom, marhák vagyunk, (én kétszeresen is, hiszen egyszer már lassú kínok között leszoktam), kondenzcsíkot húzva menetelünk acélos léptekkel a tüdőrák felé, netán megvetett páriákként vonaglunk a nemdohányzók vitriolos tekintetében.

"Tán még kéjes érzéssel el is tiprom az utolsó rigót."

No de: tudomásul vesszük az eddig hozott törvényeket, nem pöfékelünk a melóhelyen, egyáltalán tiltott területen, ki empátia okán, ki pedig azért, mert fél a retorzióktól, de mégis tovább ostoroznak minket. Persze mondhatnák, te kis hülye, a te érdekedben is tesszük, ha már az utcán is tiltjuk! Egen! Belátom! Tán még kéjes érzéssel el is tiprom az utolsó rigót. Mert még az ózonlyukról is csakis kizárólag én tehetek. De tessenek már mondani, kedves igazság bajnokai! Mennyi esélyem lenne, ha én is felemelném nikotintól rekedtes hangomat? Mondjuk azért, hogyha már eldörögték a pulpitusról szent beszédüket, utána ne pattanjanak be füstöt okádó autójukba, pöfékelő buszra se szálljanak, hanem gyalog poroszkáljanak, vagy biciklin karikázzanak már tova, hogy ne mérgezzék nekem, frissen leszokott dohányosnak a levegőt...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!