Vélem-én

2007.09.03. 15:31

Gondolják meg, Uraim!

Irigylem a kormánypártokat, mert kevés lehet a munkájuk, ha már ekkora csinnadrattát csináltak egy parlamenten kívüli, kis párt miatt. Mintha a Magyar Gárda léte, nem léte az országban élő millióknak központi témája lenne.

D. Szabó Miklós

Mert jaj, mi lesz itt, ha fasizálódik az ország, újra megjelennek a náci hordák, jelszavak? A vezéreink, választott és soha nem választott vezetőink közül lehetőleg mindenki igyekszik elhatárolódni ettől a gárdától.
Úgy tűnik, egy apró párt feladta a leckét a nagyoknak, és erre az olykor mocsárra épült demokráciának. Amelyik első ránézetre jaj, de csodálatos, ám belülről egyre jobban bűzlik. Sokszor nagyon bűzlik. Eleddig ez a néhány tucat ember még az égvilágon semmit se tett, Istenem, mi lesz itt ha tesz is. Le velük, szigorúan ellenőrizni, elsöpörni őket! — harsog  média.
Szolídan megkérdezem: tessenek mondani, a mindenkori igazság örök és kikezdhetetlen bajnokai: ez ma az ország legnagyobb gondja? Annyira, hogy mindenfajta fórum, sőt még az Unió elé is kell vinni? Tessenek válaszolni: az nem zavarja Önöket, hogy olyan helyezetbe hozták a családok millióit, hogy fizetéstől fizetésig, nyugdíjtól nyugdíjig élnek? Mit élnek! Vegetálnak. Meg kölcsönökből. Az sem érdekes, hogy tönkremegy a mezőgazdaság, tönkremennek a gazdák, és egymás után születnek olyan törvények, elbocsátások, leépítések, áremelések, amelyek vesztese ez a nép? Az nem baj, hogy nincs takarmány az állattartóknak? Az sem baj, hogy Önök kiárusítanak mindent? Ha veszteséges, azért, ha nagyon nyereséges, főleg! Az sem baj, hogy a kibontakozás, a konvergencia program minden negatívumát az átlagemberek, átlagpolgárok fizetik meg?
Bizony, bizony, hogy ebbe a helyzetbe került ez az ország, ennek aligha a Magyar Gárda az oka. De a következménye lehet, mert ha jajgat a nép, azt senki se hallja meg. De a gárdát igen, azt észreveszik! Vagy ilyesmire Önök sose gondolnak? Gondolják újra ezt a folyamatot, Uraim!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!