Vélem-én

2015.01.17. 19:33

Műtétre vár? Csak türelem!

Vajon mit érezhet az a beteg, akit azzal „biztat" az orvosa, hogy legkorábban fél év múlva kerülhet sor a fájdalmaktól megszabadító műtétjére? Hiszen ami fáj, az most fáj.

Szilvási Zsuzsa

Hónapokon, akár éveken keresztül senki sem szeretne gyógyszereken élni. Nyilvánvaló, hogy aki csak teheti, másik orvost, másik kórházat keres, ahol korábban elvégzik az operációt. Pontosabban csak tehette. A betegutak szigorításával ugyanis egyre kevésbé van lehetőség arra, hogy másik intézményben végezzék el a szükséges beavatkozást.

Ám ha a másik oldalt nézzük, a várólisták tisztítása is meglehetősen időszerű. A páciensek többsége ugyanis mostanáig nem tartotta fontosnak, hogy értesítse korábbi kórházát, ha máshol már túlesett a műtéten, vagy az egészségi állapota nem engedte az operációt. Így aztán sokan továbbra is foglalták a helyet az intézmények listáin, egyre későbbi időpontokat generálva ezzel.

S mindezek mellett ott vannak az orvosok és műtők, szabad kapacitásaikkal. Jó néhány olyan intézményt lehetne mutatni országszerte, amelyben a lehetségesnél jóval kevesebb beteget operálnak meg, pedig orvos is, hely is lenne rá. Egyszerűen azért, mert egy adott hónapban csak meghatározott számú beavatkozást fizet ki az állam.

Mindezeken csak egy valami segíthet: a pénz. A szakemberek úgy vélik, egyszer kell elég nagy összeget rászánni, hogy megszűnjön a hosszadalmas várakozás, utána már csak ésszerű mértéken kell tartani a régóta csökkentett finanszírozást. Reméljük, a mostani hatmilliárd forint elég nagy összegnek számít...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!