Vélem-én

2015.04.18. 10:40

Ottalvós osztálykirándulás

Az első ottalvós osztálykirándulásnál nem is nagyon létezett számunkra izgalmasabb dolog a világon.

Kovács Kriszta

13-14 évesek voltunk, amikor elmentünk a Duna-kanyarba két napra. Napokkal korábban elkezdtem összekészíteni csomagomat. Minden belefért egy kisebb sporttáskába, a hátizsákomban két napra elegendő szalámis szendvics, konzerv májkrém és dobozos almalé lapult. Meg persze egy kulacs, akkor még nem a kávénak…

Korán reggel gyülekeztünk a sárga iskola előtt. A barátnőmmel, Andival megvolt a saját helyünk: jobb oldalon, a leghátsó sor előtti két ülés. A busz lomhán kanyargott az ébredező törökszentmiklósi utcákon, a belsejében egyre nőtt a gyerekzsivaj. Útközben megálltunk pisilni, a lányok miatt persze.

Az osztálykirándulás legstresszesebb része talán az volt, amikor elfoglaltuk a szállást, mert nem volt mindegy, kivel alszunk együtt a négyágyas szobában. Ha megkérdeznénk az akkori osztályfőnökünket, lefogadom, hogy ő nem a szobák kiosztását emelné ki, mint legaggasztóbb pillanatot. Sokkal inkább a közlekedést, a folyamatos létszámellenőrzést és az olyan kiszámíthatatlan problémákat, mint egy eltűnt pénztárca, egy elhagyott hátizsák, egy kullancs valamelyik gyerek tarkójában, vagy egy másiknak a lehorzsolt térde. És az éjszakát, amikor az egész napos túrázás és városnézés után sem volt álmos senki, amikor a takarodó után még átlopóztak páran a szomszéd szobába szellemet idézni, vagy a fiúkhoz, akikkel sokat lehetett nevetni, és mindig valami csínytevésen törték a fejüket.

A családi fényképezőgéppel egy 24 kockás filmre fotóztunk, és alig vártuk, hogy előhívassuk. Amikor hazaértünk, végeláthatatlan mesélésbe kezdtünk arról, hogy hol jártunk, mit láttunk, és anyáék is megnyugodtak, minden rendben, kár volt aggódni, de a szülők már csak ilyenek. Pedig akkoriban még mobiltelefonunk sem volt, hogy „majd dobjunk egy sms-t”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!