Önzetlenül

Munka, gyereknevelés, ügyintézés, takarítás, bevásárlás–nagyjából minden ember rohan abban a bizonyos napi mókuskerékben, szinte egy perc sincs a szusszanásra. Még magamra sem tudok mostanában időt fordítani, ezért különösen nagy csodálattal tekintek azokra, akik még abban a kevés szabadidejükben is másokra figyelnek. Mindezt anyagi ellentételezés nélkül. Ők az önkéntesek.

Lehetnek tűzoltók, mentők, véradók, adománygyűjtők, telefonos lelkisegély-szolgálatosok, vagy polgárőrök. Egy a közös bennük, az az önzetlenség, mellyel bajbajutott embertársaik felé fordulnak. Utóbbiak, vagyis a polgárőrök közül a napokban a tiszajenőiek mentettek figyelmességükkel életet. Egy idős úrét, aki elesett az út mellett, és csak kicsin múlt, hogy ki nem hűlt a hidegben. Az, hogy ez nem történt meg, azoknak az önkénteseknek köszönhető, akik járőrözés közben meglátták a bajbajutottat, betakarták, és hívták a mentőt. 

Mint megtudtam, a tiszajenői polgárőrök is kiemelt figyelmet fordítanak, főleg a külterületen élő idős emberek biztonságára. Óriási megnyugvást jelenthet ez számukra, hiszen, egy bizonyos kor fölött akár egy rossz lépés is végzetes lehet. Főleg, ha a környéken nincs senki más. 

De a polgárőrök ott vannak, figyelnek, és ha kell, cselekednek. 

Ahogy mellettük azok a tenni akaró önkéntesek is, akik vérrel, adománnyal, mentéssel, tűzoltással, vagy egy-egy jó szóval segítenek. Nem pénzért, nem elismerésért, hanem ingyen, önzetlenül. Mert ők ilyenek. Jó, hogy vannak nekünk.