Elfeketült Tisza

A szőke Tisza… huszonhárom évvel ezelőtt azonban fekete napok köszöntöttek szeretett folyónkra. 

Aggodalommal, szörnyülködve hallgattuk a híreket, melyek arról szóltak, hogy egy román, aranymosással foglalkozó cég nagybányai létesítményéből óriási mennyiségű cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz szabadult ki és zúdult a Zazar és Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába ömlött. 

A szennyezés mértéke elképesztő volt. A mérgező anyag lefelé sodródott a folyón, gyilkolva halakat, vízi élőlényeket, döbbenetes pusztítást hagyva maga után. És már nem csak az élővilágért aggódtunk, hanem azon is, lesz-e vajon elég ivóvíz. Emlékszem, mielőtt Szolnok alá ért volna a méreg, ahogy mások, mi is igyekeztünk minden kannát, fölös fazekat vízzel megtölteni… És elborzadva figyeltük, ahogy a hírműsorok egyre-másra mutatták a halott halak tömegeit. 

Nemcsak a horgászok és a halászok temették akkor a Tiszát. Szolnoknál volt, aki a parton, állva gyújtott gyertyát a folyóért, más a hídról dobott pár szál virágot a sodródó haltetemek vagy a még levegő után kapkodó uszonyosok közé, afféle végső búcsúként. Ám a Tisza élni akart és élni tudott! Szinte el sem akarta hinni az ember, hogy a mérgező áradat nem élettelen vízfolyást hagyott maga után. Mellékfolyókba, öblökbe menekülve, megbújva, majdnem csodával határos módon, jó néhány pikkelyes és egyéb teremtmény túlélte a vészt. 

A Tisza végül újra benépesült. Emlékezzünk, és reménykedjünk, hogy hasonló katasztrófával soha többet nem kell szembesülnünk!