Valami új kezdete...

Jajveszékeléstől volt hangos Szászberek a hétvégén, utcáról utcára sírás-rívást, szűnni nem akaró zokogást lehetett hallani. Nem véletlen, hiszen tragédia történt. Temetésre gyűltek össze, a falu apraja és nagyja által jól ismert atyafit, Illyést kísérték az utolsó útjára. No, mielőtt valaki komolyan gondolja a soraimat, elárulom, farsangi mulatságot tartottak a településen, ahol a telet búcsúztatták. A hideg évszakot szimbolizáló szalmabábu, lehet, hogy megbánta, hogy elment farsangolni, de úgy hiszem, nem volt választása. A cél az volt, hogy ő eltávozzon.

Kijelenthetem, mert kis családommal ott voltam, hogy a szászberekieken nem múlott. Ők mindent megtettek azért, hogy elűzzék a telet. Nótázva, torkukat jóféle kisüstivel olajozgatva, tánclépésekkel járták be településük utcáit, tereit, ahol az utcabeliek finom falatokkal várták őket. Lányok és asszonyok, fiúk és meglett férfiak álltak alkalmi színészeknek és mókás jelenetekkel szórakoztatták a közönséget és egymást. Együtt sírtak és nevettek.

Nem kellett sok idő, hogy minket is maguk közé fogadjanak. A harmadik helyszínen már velük együtt nótáztunk, gyerekeimet finomságokkal kínálták, még régi ismerősökbe is „belebotlottunk”, hosszasan beszélgettünk a helybeliekkel. Sorra mondták, nagy öröm ez számukra, végre megmozdult a falu, összefogtak és közösen kerekítették ki ezt az emlékezetes eseményt. Remélik, valami elkezdődött, bíznak a folytatásban. Legyen úgy, innen is támogatom őket! S üzenem nekik, ránk legközelebb is számíthatnak!