Az első nagy próbatétel

A bennem kavargó érzésekre viszont tisztán emlékszem: a kétségbeesés, a lemondás és a remény váltották egymást. 

Aztán eljött a nagy nap. Az írásbelikkel – a matekot leszámítva, ami soha nem volt a szívem csücske– nem volt gond. Aztán jöttek a szóbelik. Ami meglepett, hogy még azok a tanárok is kedvesen, mosolyogva ültek az asztal másik oldalán, akik év közben igen szigorúak, morózusak voltak. Látszott rajtuk a segítő szándék.

Aztán egyszer csak vége lett. Érett lettem, legalábbis papíron. 

Mert ez még csak az első próbatétel. Igaz, nagy. Mert akkor úgy érzetem, ez hatalmas a feladat, négy év tananyagát fejből tudni lehetetlen. Aztán mégis sikerült. 

Egy fejezet, egy ajtó akkor bezárult, de kinyílt egy új. Az mindenkinél változó, hová vezet. Vannak olyanok, akik továbbtanulnak, míg mások dolgozni kezdenek, elkezdik felnőtt életüket. 

Most több tízezer diáknak kezdődött meg az írásbelikkel a folyamat. Szívből kívánom, hogy mindenki sikerrel vegye az akadályokat, és hogy végül ne borzalmas, hanem kellemes emlékként vigye magával az érettségi időszakát. Az idő egyébként is mindent megszépít, az apró részletek pedig ködbe vesznek majd. 

De az biztos, hogy ez most egy nagyon fontos és meghatározó esemény számotokra kedves diákok, mindent bele, hajrá!