Fa-levél

Kedves ismeretlen János! Bevallom, nem könnyen írtam le a „kedves” megszólítást, de úgy döntöttem, megadom önnek a tiszteletet, még ha a téma, amiért soraimat papírra vetem, egyáltalán nem tiszteletre méltó. Azt beszélik a városban, hogy ön harcot indított egy fa ellen. Úgy hírlik, a városközpont egyik méretes platánfája szúrt önnek szemet, amiért ön pedig lyukat fúrt a fába, melyen át valamilyen szerrel mérgezi az „égi meszelőt”. Mérhetetlen döbbenettel állok. Nemcsak én, még nagyon sokan.

Próbálom megérteni cselekvésének hátterét. Őszinte leszek önhöz, nehezen megy. Szeretnék hinni abban, hogy évekkel ezelőtt, amikor még kisgyerek volt, az édesapja és édesanyja is azt tanította önnek, hogy óvja a természetet. És hiszem, hogy így is tett! Nem ismerem, de elképzelem magam előtt, ahogy apró óvodásként figyelte a bogarakat, nagyobbacska kölyökként leste a madarakat, kamaszként kémlelte az eget és számolta a csillagokat. Na meg úgy is látom, hogy heverészik a fűben, nagy fák árnyékában hűsölve.

Hogy mi lehet az ok, amiért háborút indított a világ ellen, egy védtelen fának célozva a nyilait, azt nem tudhatom. Éppen ezért, bár nem mentem fel tettének súlya alól, nem ítélem el. De engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a jól ismert Szörényi-Bródy dalt: „Ne vágj ki minden fát! Legalább néha-néha lazíts egy félórát!” Próbáljon meg lazítani, néha egy kis időre elfeledni a problémákat, ami esetleg nyomasztja önt. Tegyen egy sétát, kiránduljon egy erdőben, barátkozzon a fákkal. Kössön békét a világgal, higgye el, megéri. Csak így van értelme...!