Gyógyító erő

Szathmáry István

A hétvégén rendhagyó sportesemény, egy Rákóczifalvára induló kerékpártúra résztvevői gyülekeztek a Kossuth téren. Ez önmagában nem volna szenzáció, de a most rajthoz álló különböző korú résztvevők jó része szív és érrendszeri problémával él, esetleg műtötték, vagy az ilyen problémák megelőzésének, elkerülésének szándéka serkentette a közös megmozdulásra. 

kerékpártúra
A csoport indulása a szolnoki Kossuth térről 
Fotó: Kiss János

A túra résztvevői az eseményen való részvételükkel a gyógyulásba vetett hitüket, saját akaratuk révén is visszanyert egészségük erejét is meg akarták mutatni a világnak. A közös sporttal, amit egyébként hetente többször is gyakorolnak a Tiszaligetben, arra is példát mutattak, hogyan lehet egymás kezét fogva szembenézni a kihívásokkal.

Ennek jegyében több olyan országos betegszervezetnek is van segítő csoportja a megyeszékhelyen, melyeket hasonló gondokkal küzdő emberek és a velük foglalkozó egészségügyi dolgozók hoztak létre, hogy a betegekkel közösen munkálkodva tegyék hatékonyabbá a gyógyító, s nem utolsósorban a létfontosságú betegség-megelőző munkát. A kellő időben elkezdett egészségőrzés fontosságára az is felhívta a figyelmet, hogy a szombati eseményhez nem csak az érintettek, hanem egészséges fiatalok, az egyik szolnoki középiskola diákjai is csatlakoztak.

Így a résztvevők most velük együtt fejezték ki tiszteletüket és köszönetüket a Szív és Érrendszeri Betegek Rehabilitációs Egyesületének elhunyt alapító tagja, a szolnoki dr. Lőrincz Ambrus kardiológus iránt.