A jó képhez hozzáillő keret is tartozik

Nagyszüleink korának polgári otthonai szinte elképzelhetetlenek voltak néhány, szerencsés esetben színvonalas festmény nélkül. Szolnokon különösen így állt a helyzet, mivel a Művésztelep alkotóinak művei keresettek, közkedveltek voltak a városban. A jó képhez pedig hozzáillő keret is tartozott, mert anélkül az alkotás nem él önálló életet, beleolvad a környezetébe. 

A vármegyeszékhelyen a műgyűjtés hozta magával a képkeretező-ipar virágzását is. Neves képviselőjének, Urbán Ágostonnak, aki saját meghatározása szerint képkeretkészítő és -aranyozó mester volt, a Damjanich János Múzeumban őrzött egykori műhelyfelszerelése a tanú rá, hogy milyen sokrétű és virágzó ipar volt a festményeket, grafikákat a megrendelővel egyetértésben megfelelő köntösbe öltöztetni. Urbán Ágoston saját eszközeivel készítette, aranyozta a legbonyolultabb formájú kereteket is, fennmaradt munkái alapján nem ismert lehetetlent. Mindez a polgári világ alkonyával jórészt eltűnt a mindennapjainkból, évtizedeken át nehéz volt egy színvonalasabb műhöz méltó keretet találni. A meglévők javítását is legfeljebb múzeumi restaurátorok tudták elvégezni. 

Szerencsére, ha nem is a régi bőségben, de újra közelítünk a fénykorhoz. Ma már nem jelent megoldhatatlan problémát egy mű és a foglalata közötti harmónia megteremtése, mivel újra vannak minőségi anyagokkal dolgozó követői a régi mesterek hivatásának, megőrizve ezzel egy szép mesterség továbbélésének lehetőségét.