Izgalom, büszkeség és támogatás – a központi felvételiről szülői szemmel

Péntek hajnal van, amikor ezeket a sorokat írom, a konyhában csend honol. És csak arra tudok gondolni, hogy az én középső gyermekem holnap délelőtt fogja megírni a központi írásbeli felvételi vizsgát. Elérkezett tehát ez a pillanat, amely szeptember óta itt lebeg nem csak a mi, hanem sok ezer család feje fölött.

A központi írásbeli felvételi óriási stresszfaktor

Nálunk otthon az elmúlt hetekben sokszor előkerült ez a téma. Nem tagadom, én is izgulok, talán jobban, mint amennyit szeretnék beismerni. Látom, ahogy a gyermekem igyekszik, tanul, próbálja a legtöbbet kihozni magából. Ugyanakkor ott van benne az aggodalom is: vajon elég lesz? Vajon olyan feladatok jönnek, amiket meg tud oldani? És a legfontosabb: vajon sikerül majd megmutatnia azt, amit tud?

Szülőként az ember szeretné levenni a terhet a gyermeke válláról, de be kell látnunk, hogy nem tudunk helyettük leülni és megírni a dolgozatot. Amit viszont tehetünk, az az, hogy támogatjuk őket. Figyelünk rájuk, meghallgatjuk őket, és biztosítjuk arról, hogy bármi is lesz az eredmény, az nem a világ vége. Hiszen egyetlen vizsga sem határozza meg az egész életüket, még ha most úgy is érzik.

És hogy mi lesz a vizsga után? Legyen bármi, mi együtt örülünk vagy együtt tanulunk belőle. A középiskolai felvételi egy fontos állomás, de nem az egyetlen. A gyerekek fejlődése és boldogulása ennél sokkal több tényezőtől függ. Ez csak egy lépés az úton, amelyen szülőként az a dolgunk, hogy támogassuk és biztassuk őket.

Hajrá, nyolcadikosok, és hajrá minden szülő, aki ma izgul a gyermekéért! Bármi is lesz az eredmény, legyetek büszkék arra, hogy eljutottatok idáig, és hogy együtt néztek szembe ezzel a kihívással.