2025.02.28. 08:00
Futballünnep
A ZTE FC-t fogadta a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata között vármegyénk jelenleg legjobb formában lévő focicsapata. A futballünnep Karcagon nem maradt el és hasonlóan bizakodóak a folytatást tekintve is.
A bajnoki meccseken ritkaságszámba megy, hogy zsúfolt lelátók előtt játszanak vármegyénk futballcsapatai, a Magyar Kupában viszont közel telt házak kísérték csapataink és vendégeik fellépését az elmúlt időszakban.

Fotó: Gettyimages.com / Forrás: Illusztráció
Tavaly október végén előbb a Kecskemét látogatott Karcagra, majd rá egy napra a Tiszafüred fogadta a Ferencvárost. A két településen másról sem beszéltek az emberek abban az időben, csak a kupamérkőzésekről.
Az ma már történelem, hogy a Fradi nagy nehezen legyőzte a Füredet, ellenben a Karcagnak sikerült a bravúr, és kiejtette a kupasorozatból a két évvel ezelőtt bajnoki ezüstérmes Kecskemétet. Két nappal ezelőtt pedig már újra egy első osztályban érdekelt csapatot, a két évvel ezelőtti kupagyőztest, a Zalaegerszeget látták vendégül a karcagiak.
Futballünnep Karcagon
Ismét óriási volt az érdeklődés, hiszen a vendéglátók együttese bajnoki szereplésével is futball-lázban tartja az embereket, a második helyről várja a vasárnapi folytatást. A helyszínen több mint kétezer néző láthatta, ahogy az övéik végig pariban voltak riválisukkal. Hiába lőttek egy akciógólt, végül két balszerencsés mozdulat okozta vesztüket – egy büntetővel, és egy öngóllal maradtak alul.
Nem véletlen, hogy a vereség ellenére közönsége megtapsolta a nemcsak nagyot küzdő, hanem jól is játszó kedvenceit. Karcagon most magasra került a léc, sokan bajnoki címet és ezzel együtt feljutást a várnak a csapattól: május utolsó vasárnapján, a Hatvan elleni zárótalálkozó után bajnoki aranyérmet akarnak ünnepelni a Nagykunság fővárosában. Hamarosan kiderül, hogy lesz-e újabb futballünnep Karcagon...