Egy lassú reggelen minden szebb

Szinte megfogalmazhatatlan az a kín, amit az ember egy hideg téli reggelen érez, amikor megszólal az ébresztő. A szem kinyílik, az agy még küzd. „Csak még öt perc...” – súgja egy belső hang. 

Az öt percből tíz lesz, majd húsz, míg végül eljön a pillanat, amikor el kellene hagynom az ágyat, ám ez majdhogynem lehetetlen küldetés. Végül mégis csak belevágok. Mint egy, a fészkét kereső pingvin totyogok a konyhában. A reggeli kávé után végül elfogadom a helyzetet, abban a reményben, hogy hat nap múlva, vagyis vasárnap bosszút állhatok a világon. Lelkiismeret-furdalás nélkül visszabújhatok az ágyba, és a paplan meleg ölelésében sztrájkolhatok a hideg ellen, amíg kedvem tartja.