2025.03.03. 08:00
A falusi presszók utolsó bástyái
Egykor a pusztapói csárda nemcsak kocsma volt, hanem közösségi tér, ahol a helyiek otthon érezhették magukat. Ma az ilyen falusi presszók fennmaradását támogatná a kormány, ám sokan ezt az alkoholizmus pártolásának tartják. Pedig ezek a helyek mindig is többről szóltak, mint italról: közösséget, programokat és emberi történeteket jelentettek.
Feri bácsinak, apám keresztapjának irgalmatlan lapátkezei voltak. Gyerekként apám – mesélte – mindig elkérte a gyűrűjét, ami bár inkább tűnt hulahopp karikának, mégis úgy kellett lefejteni a hatalmas gyűrűsujjról. De jól is jöttek Feri bácsi tekintélyes mancsai, mivel negyven évig volt a pusztapói csárda kocsmárosa.

Fotó: Nagy Balázs
Közösségépítő emlékek a csárda nyomában
Ez idő alatt egyszer fordult elő, hogy kénytelen volt „elsütni” tenyerét. Többé soha. Egyébként végtelenül jámbor, vendégszerető ember volt. Nem csupán italt mért, de programokat szervezett. Maga citerázott, vagy főzött birkapörköltet vendégeinek.
A pói tanyavilágban élők nála mondhatták el, amit máshol nem tudtak. Engedte, hogy az alföldi szegény emberek hitelbe fogyasszanak, jóllehet tisztában volt vele: sosem tudják majd rendezni a számlát. Hol van már ez a pusztapói tanyavilág?!
Eltűnt. Egykori lakói beolvadtak a falvak, városok népébe. Nincs már pói csárda, Feri bácsi sincs már. Emlékük maradt, meg az, hogy egykor mit jelentettek az ott élőknek. Most az ilyen, még megmaradt, közösségi térként is funkcionáló falusi presszókat szeretné támogatni a kormány. Nyomban meg is érkeztek a vészkiáltások: alkoholizmusra költik az adónkat. Ezeket a véleményeket álprűdnek tartom. Az – amúgy komoly gondnak számító – alkoholizmusnak nincs szüksége kocsmára. Aki bódulni akar, az úgyis megissza a magáét, teljesen mindegy, hogy a presszóban, a trafikban, a kisboltban jut-e a szeszhez. És nem is erre jár a pénz. Feri bácsi annak idején maga épített tekepályát vendégei számára. Ma erre támogatást kapna. Mint ahogy több jászkunsági, főleg családi vállalkozásként működő presszó most kaphat is. Tényleg ezt kellene fájlalnunk?